
Ahol a gyorsfagyasztott uralta a főzést, ott ő segítette sikerre Julia Child konyhaművészetét
Száz évvel ezelőtt, 1924. március 10-én született Judith Jones amerikai író és szerkesztő, aki megmentette a selejtezéstől Anne Frank naplóját is.
Judith Jones az ötvenes évek elején szerkesztőként dolgozott az amerikai Doubleday kiadónál, ahol főleg francia írók munkáit fordította angolra. A kiadó párizsi vállalatánál egy halom selejtezésre váró dokumentum között bukkant a napló francia kiadásának előzetes példányára, amelyet egyéb ottani kiadók már visszautasítottak.
Jonest elbűvölte Anne fényképe és bele is mélyedt a történet olvasásába. Említette a párizsi főnökének, milyen magával ragadó a sztori, mire a főnöke mosolyogva megjegyezte: „Mi? Az a regény a gyerektől?”
– Ekkor felhívtam a New York-i kiadót, és mondtam, hogy szerintem fontos ez a könyv, az emberek ha elolvasták soha nem fogják elfelejteni – magyarázta Judith egy későbbi interjú során, és 1952-ben meg is jelent az angol nyelvre fordított Anne Frank naplója.
CSALÓDÁS AZ AMERIKAI ÉTELEKBEN
Miután sok év párizsi tartózkodást követően visszatért az Egyesült Államokba, tudatosult benne, hogy bizony az amerikai konyha nem az ízlésességről szól, a főzést és sütést a gyorsfagyasztott uralja.
Ebből kifolyólag érdeklődni kezdett Julia Child: A francia konyha művészete című kézirata iránt, amit akkor már több kiadó is passzolt. A történetet ismerjük: a szakácskönyv hatalmas sikert aratott.
Judith ezután maga is a sütés-főzés bűvkörébe került, írt könyvet az egy személyre való főzésről és a kutyákkal megosztható ételekről is, és közreműködött a Vogue, a Bon Appétit és Gourmet magazinokban.
Több életműdíjat nyert, a portréja bekerült a 2009-es Julie és Julia – Két nő, egy recept című filmbe, valamint a 2022-es Julia című filmsorozatba is.
Judith Jones 2017-ben, 93 éves korában hunyt el.
„Az egymagadra főzés kedvelése egy hosszú, de tanulható folyamat.”
Judith Jones
Nyitókép: Judith Jones a The Wall Street Journal videójában 2014
Ezeket is érdemes megnézni

Zongorázó farkas, hegedülő zsiráf, avagy ilyen egy karneváli hangverseny (videóval)
2024.01.30.
Cséplőgépek, cselédkönyvek és Horváth Józsi iparostanonc bizonyítványa 1917-ből
2024.01.31.