Happening

Arany-és gyémántlakodalmasokat köszöntöttek az Idősek világnapján

Poór Péter nosztalgiaműsorával kezdődött Sümegen október 1-jén az Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepség, amelyen jubiláló házaspárokat is köszöntöttek.

Németh Ildikótól, a Napfény Segítő Központ intézményvezetőjétől megtudtuk: 2024-ben 7 aranylakodalmas, és 2 gyémántlakodalmas sümegi házaspárt köszöntenek fel.

– Ők Sümegen kötöttek házasságot – mondta Ildikó – és jelen pillanatban is Sümegen élnek. A nyilvántartásban az anyakönyvvezető mindig megnézi, kik ünnepelnek adott évben arany-és gyémántlakodalmat, őket előre értesítjük, ha valakik egészségügyi probléma miatt nem tudnak személyesen részt venni az ünnepségen, őket az otthonukban látogatjuk meg és köszöntjük fel.

Szép számmal érkeztek a vendégek a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban tartott ünnepi rendezvényre, amelyen Végh László, Sümeg polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket.

Az est fellépője a szeptember 20-án 80. születésnapját betöltött Máté Péter-díjas táncdalénekes, Poór Péter volt. “Szeressük egymást gyerekek” – szólt a népszerű sláger színpadon és nézőtéren, hiszen Péter a közönség soraiba is lesétált. Énekelte – többek között – édesanyja kedvenc dalát, a Csak azért szeretem a mesét című klasszikust is, és nem maradt el az Ajjaj, fekete vonat sem, a nézők nótázásával kísérve.

TORTÁVAL, PEZSGŐVEL

A Napfény Segítő Központ az Idősek világnapjára készülve mindig lekéri az önkormányzattól a város 65 év feletti lakóinak listáját, kiküldi a meghívókat, plakátokon és a Facebookon teszi közzé az ünnepi eseményt.

– Régen egész október hónap az Idősek hónapja volt – mesélte Ildikó -, aztán átalakult a klubtagság, most hétfőnként van Idősek klubja, ami tagja az Országos Gyalogló Klubnak is, hétfőn 1 órás séta Sümegen vagy a környékén, és tartunk kézműves foglalkozást is, valamint csütörtökönként előadókat hívunk, pl. a rendőrség bűnmegelőzési előadása.

Aktív részvevő a városi rendezvényeken is az Idősek Klubja, pl. az adventi forgatagon vagy a farsangi felvonuláson is szerepelnek. A klub tevékenységét Lánczky Csilla, a Napfény Segítő Központ intézményvezető-helyettese koordinálja, aki az Idősek világnapja rendezvény szervezési és lebonyolítási munkálataiban is részt vállalt.

Poór Péter műsorát követően a publikumot megvendégelték, a jubiláló házaspárokat pedig virággal, sümegi borral köszöntötték. Őket a könyvtárszobában torta és pezsgő is várta, és kötetlen beszélgetésen meséltek egymásnak életükről, párjukkal való megismerkedésükről, gyermekeiről, unokáikról.

2024-ben aranylakodalmas sümegi házaspárok: Boch Tibor Béla – Fejes Erzsébet Ilona, Markó János László – Simon Anna Gizella, Csalló Sándor – Czafit Mária Valéria, Egyed Gyula – Nagy Zsuzsanna, Németh János – Lőrincz Éva, Marton Tibor – Jánosi Katalin, Sziládi Ferenc – Molnár Margit

2024-ben gyémántlakodalmas sümegi házaspárok: Borbás Károly – Üveges Irma, Gáspár Béla Levente – Venczel Erzsébet

Kötetlen beszélgetés tortával, pezsgővel

Nyitókép: A jubiláló házasok Végh László polgármesterrel, Németh Ildikóval (balról harmadik) és Lánczky Csillával (balról negyedik) 2024. október 1-jén, a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ színpadán az Idősek világnapja rendezvényen