Happening

Arcok, tájak tűzírással: az egykori profi sportoló faégetéssel készít csodás alkotásokat

Kelemen Ferenc László, Európa-és világbajnok profi fekvenyomó pirográfiai munkáiból nyílt kiállítás február 5-én a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

FEKVENYOMÓ VILÁGBAJNOK FORRASZTÓPÁKÁVAL

Ferenc Szombathelyen született 1955-ben. Súlyemelő pályafutását a Szombathelyi Haladásban kezdte, 13 évesen korengedménnyel Vas megye Bajnoka lett, a Haladás égisze alatt egészen 1979-ig versenyzett. Szkanderezésben és erőemelésben országos helyezéseket szerzett.

50 éves korában kezdett el fekvenyomással foglalkozni, ebben a kategóriában Európa-bajnoki és világbajnoki címeket nyert 2010-ben és 2013-ban. Sportolói életútjáról a 2016-ban megjelent, Az utolsó gyakorlat című életrajzi írásában mesél.

Miután profi sportolói pályafutását befejezte, a felesége biztatására ismerkedett meg a pirográfia művészetével, és ahogyan az a kiállításon is látható, a faégetés artisztikáját nagyon magas színvonalon műveli.

Kelemen Ferenc László, a fekvenyomás világbajnoka 2013. Fotó: Kelemen Ferenc László Facebook oldala

KÖZÉPKORI FALUTÓL KANDÓ KÁLMÁNIG

Szabad kézzel fára mintát felvinni égetéssel, ez a pirográfia. A jelenleg Nemesrempehollóson élő Kelemen Ferenc László tájakat, történelmi eseményeket, híres személyiségek portréját örökíti meg tűzírással, faanyagokra.

Középkori falu és sümegi tájkép, Petőfi és Kandó Kálmán portréja, zsámbéki romtemplom és sárospataki vár, hogy csak párat említsünk a fára karcolt esztétikus alkotások közül.

A látogatókat vendégkönyv is várja, az egyik kedves részvevő frappáns versikével ajándékozta meg a tárlatot:

„Én is itt jártam, sok famunkát láttam, székre tettem kockás kabátom, gratulálok Feri barátom.”

A kiállítás a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeletén nyitvatartási időben 2024. március 2-ig látogatható.

Nyitókép: Látogató Kelemen Ferenc László pirográfiai kiállításán a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban