Sorok között

Boldog-szomorú dalok a lányszobából: Françoise Hardy 1944-2024

2024. június 11-én, 80 éves korában elhunyt Françoise Hardy francia énekesnő, aki az 1960-as évek elején a „lányszobák titkai”-stílusú dalokkal énekelte be magát a nemzetközi zenei életbe.

Vágyakozásokról, szerelmekről, szakításokról, az élet apró örömeiről szóló dalok egy ábrándos tekintetű, magas, hosszú hajú lány előadásában, melankóliába mártva, mégis mámorosan. Természetességgel. Ilyen érzete támadt az embernek, amikor Hardyt hallgatott.

E sorok szerzőjének egyébként is gyengéje a francia sanzon, persze ez már az újhullám változata, az amerikai twist és a brit beat zene laza érintkezéséből a rétegnyelvbe csapódó yeah-yeah sóhajtás, a yé-yé mozgalom popzenei stílusa, amit többnyire női előadók tettek közkinccsé az 1960-as években főleg francia, olasz és spanyol nyelvterületen.

Françoise Hardy 1944-ben született Párizsban.

16 éves korában kezdett el saját dalokat írni, és azokat gitáron adta elő.

Több meghallgatás után végül 1961-ben kapott lemezszerződést, és az 1962-ben megjelent Tous les garçons et les filles című dala sztárrá tette hazájában.

Ábrándozás az eljövendő szerelemről, ezt meséli el a nóta egy fiatal lány szemszögéből.

1963-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon ötödik lett, elindult a nemzetközi karrierje, dalait innentől kezdve angolul is felénekelte.

Modellként és színészként is dolgozott, de egy 2018-as interjúban bevallotta, hogy a zenét mindig is jobban szerette, mint a mozit és a modellkedést.

Fotó: jelenet a Tous les Garçons et les Filles című dal videóklipjéből

FÉRFIAK MÚZSÁJA

Korának egy letisztultabb és kifinomultabb változatú Taylor Swiftje volt, akihez szerelmes verset írt Bob Dylan, rajongott érte David Bowie és ideális barátnőjének tudta volna elképzelni Mick Jagger.

1973-ban született fia Jacques Dutronc francia énekes-dalszerző-színésztől, 1981-ben Hardy és Dutronc össze is házasodtak, de az 1990-es évek elejétől külön éltek.

2004 óta küzdött a nyirokrákkal, 2016-ban kómába is esett, de felépült és önéletrajzi regényt írt, új albumot jelentetett meg.

BOLDOG-SZOMORÚ DALOK

2018-ban a brit Observernek adott interjújában elmondta, hogy számára a szomorú dalok a legszebbek, mert ezekben több a romantika és jobban megmaradnak az emlékezetben.

Françoise Hardy halálhírét a fia, Thomas Dutronc közölte a közösségi médiában, egy kisgyermekkori fotóval magáról, ahogyan őt kezében tartja az édesanyja.

„A yé-yé jól képzett énekeseinek legalább volt zenei érzékük. Ez az, amit hiányolok napjainkból.”

Françoise Hardy

Nyitókép: jelenet a La tua mano (1964) című dal videóklipjéből

Felhasznált irodalom: French National Treasure Françoise Hardy Dead at 80