Happening

Egy emléktábla története – Visszaemlékezés Kristóf Ágotára

Az Agota Kristof tanulmánykötetről készített interjúnk megjelenését követően Módos Tibor, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium egykori igazgatója juttatta el hozzánk az írónőhöz és az iskola emlékezetéhez kapcsolódó személyes hangvételű írását.

Kristóf Ágota az anno Szombathelyi Állami Általános Kanizsai Dorottya Leánygimnázium néven jegyzett intézményben érettségizett 1954-ben. Életútja és munkássága az iskola történetének is fontos része.

Agota Kristof emléktáblája a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium falán (2026)

EGY EMLÉKTÁBLA TÖRTÉNETE

Az alábbiakban Módos Tibor gondolatait és emlékeit közöljük:

– „Tisztelt Varga Henrietta!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Módos Tibor vagyok, matematika-fizika szakos középiskolai tanár – ma már nyugdíjas – 40 évig tanítottam a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, és szeretett intézményemnek 20 évig, 1998-tól 2018-ig igazgatója, vezetője voltam.

Örömmel olvastam a „Talpunk alatt a világ: Értékek és élmények” internetes oldalon a Kristóf Ágota, Agota Kristof írónőről szóló kötet megjelenésével kapcsolatos beszélgetését Kovács Ágnessel, aki szintén „kanizsais” diák volt, és négy éven keresztül több tantárgyból is tanítottam – bár nem matematikával vagy fizikával kapcsolatos pályát választott.

Sajnos a beszélgetés alapjául szolgáló kötettel nem rendelkezem, így arról véleményt formálni nem tudok, de fűznék hozzá néhány észrevételt, amelyet az említett cikk mellett megjelentethetne.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium alapításának 90. évfordulójára készültünk, amikor Balogh Péter úrtól – aki akkor Szombathely Megyei Jogú Város Beruházási Irodáját vezette – értesültem, hogy az iskolának van egy világhírű írónője, Kristóf Ágota. Ő – ha jól emlékszem – Kis Jánostól, a Kőszegi MÁV Nevelőintézet igazgatójától értesült, mint később megtudtam Kis János többször találkozott is az írónővel Kőszegen.

Szerettem volna Kristóf Ágotát felkérni, hogy látogassa meg iskoláját, legyen részese az évfordulós ünnepségeknek. Már nem emlékszem hogyan, de sikerült megszereznem Neuchâtel-i telefonszámát, így azok közül való vagyok, aki személyesen is beszélt vele. Az írónő akkor már betegeskedett, így nem vállalta az utazást, nem lehetett részese ünnepségünknek. Kristóf Ágota 2011-ben meghalt.

Ekkor gondoltunk először arra, hogy meg kell emlékeznünk, tisztelegnünk kell egykori tanítványunkról. S mivel közeledett érettségi vizsgájának 60. évfordulója, 2014, így erre az időpontra terveztük a hozzá kötődő megemlékezést. Ekkor kértem fel dr.Czetter Ibolya tanárnőt, az akkor már Nyugat-Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Tanárképző Kara Magyar nyelv és Irodalomtudományi Tanszékének vezetőjét, hogy segítsen a megemlékezés megszervezésében.

Talán nem meglepetés, de a tanárnő is a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákja volt egykoron. A szervezésbe bekapcsolódott a Kanizsai Dorottya Gimnázium Baráti Köre, Mentes Vilmos elnökkel az élén, aki a Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese volt. A következő programokat terveztük:

1. Emléktáblát szerettünk volna avatni Kristóf Ágota emlékére, érettségijének 60. évfordulóján.

2. Szerettünk volna egy kötetet megjelentetni Kristóf Ágota életéről.

3. Egy konferenciát szerettünk volna szervezni Kristóf Ágota munkásságáról.

Az emléktábla a Kanizsai Dorottya Gimnázium, annak Baráti Köre és Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere és számos magánszemély anyagi támogatásával valósult meg. Ennek elkészítésére – dr.Czetter Ibolya javaslatára – Szunyogh László tatabányai szobrászművészt kértem fel, ő vállalta el. Az emléktábla bronz plakettjén a „Nagy füzet” -re utaló képi megoldások láthatók. Ma is jó barátságban vagyok a művész úrral. A KDG Baráti Köre dr.Czetter Ibolyát kérte fel az írónő életeseményeinek felidézésére egy kis kötetben, amely meg is jelent a KDG Baráti Körének kiadásában, a BKL Kiadó gondozásában, címe: Elindultam szép hazámból.

A Baráti Kör és a Gimnázium is nagyon büszke erre a kiadványra! Az emléktábla felavatásával egyidőben – sajnos ezen nem vehettem részt, mert két hónapra kórházba kerültem – sikerült a konferenciát is megszervezni. Bár tételesen nem tudok mindenkire visszaemlékezni, de ott volt a konferencián Kristóf Jenő, Ágota bátyja, aki köszöntötte az iskola diákjait, nevelőtestületét és a konferencia további résztvevőit. Jelen volt Ölbei Lívia, a Vas Népe újságírója, aki szintén foglakozott, foglalkozik ma is Kristóf Ágota életművével. És természetesen előadó volt a konferencia fő szervezője, motorja dr.Czetter Ibolya is.

Az élet úgy hozta, hogy ma dr. Czetter Ibolya a feleségem. 2014 óta sok minden történt: Szombathely város felkérte dr. Czetter Ibolyát egy Kristóf Ágotáról szóló könyv megírására, amely meg is jelent a Szülőföld Kiadó gondozásában. Több irodalmi konferencián is részt vett, ahol kutatási területei közül több alkalommal foglalkozott Kristóf Ágota munkásságával.

Ölbei Líviával, Kis Jánossal, dr.Czetter Ibolyával, sőt a Kanizsai Dorottya Gimnázium jelenlegi igazgatójával, Merklin Ferenccel én magam is felkerestem Csikvándot, hogy hogyan emlékeznek ma a Kristóf családra, a Kristóf gyerekekre, Jenőre, Ágotára és Attilára. A későbbiekben a Zalaegerszegen élő Kristóf Jenő bácsit rendszeresen felkerestük – ekkor már ketten, Ibolya és én -és hosszasan beszélgettünk életéről, Ágotával kapcsolatos emlékeiről; ezekről a beszélgetésekről több órás felvételeim vannak, természetesen Kristóf Jenő beleegyezésével.

A Kristóf család tagjaival ma is tartjuk a kapcsolatot, különösen Jenő bácsi Katalin nevű lányával, aki ma Franciaországban él. Ezeket azért szerettem volna leírni és talán nyilvánosságra is hozni, mert úgy érzem a nyilvánosság tájékoztatása nem teljes, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumot érdeme szerint kellene szerepeltetni , hogy ma Kristóf Ágota elfoglalhassa méltó helyét a magyar irodalomban.

Szombathely, 2026. április 4.

Módos Tibor ny. címzetes igazgató, Kanizsai Dorottya Gimnázium”

A visszaemlékezés jól mutatja, hogy Agota Kristof életműve nem csupán nemzetközi szinten jelentős, hanem a helyi közösségek emlékezetében is élő és fontos része a kulturális örökségnek.

Köszönjük Módos Tibornak, hogy megosztotta velünk emlékeit.

Nyitókép: Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely (2026)

Tiktok