Eladó most a fél falu, ahová anno vacsorára hazaértek
Villánykövesdi borozgatásról hazafelé jövet jutott eszembe, hogy amikor az 1990-es évek végén egy konferenciára Pécsre utaztunk, valahol a környéken láttam egy iránymutató táblát Varga településhez. – Varga! – nevettem anno a vezetéknevem táblás megjelenésén és döntöttem: oda egyszer elmegyek.
Ez az egyszer több mint 20 év után érkezett meg az életembe, 2023-ban, ama bizonyos villánykövesdi vakáció után. Hazafelé tartottunk és mondtam a többieknek, legyenek partnerek a bakancslistám pipálgatásában, tegyünk kitérőt Vargára.
Varga település és környékének impozáns térképe a falu elején. Ahová e sorok szerzője a táblán mutat, ott található Varga.
Alig 100 fős zsákfalucska a Baranyai-dombság északi részén, a Hegyhát szívében. Valaha püspöki birtok volt és nevét az itt élő kisiparosokról, a vargákról kapta.
Jelenleg a falu fele eladó, ahogyan azt molinó is hirdeti az egyik ház kerítésén.
NÉPI ÍRÓ
Itt Vargán született Sásdi Sándor József Attila-díjas író, akinek emlékháza is van a faluban. Ezt ottjártunkkor nem kerestük fel, de Sásdi Sándor a Vargán tett rövid látogatásunk után pár héttel ismét felbukkant az életemben, átvitt értelemben.
Szomorú körülmény hozott vele össze. A megszűnt Szombathelyi Siker Könyvtár ingyenesen elvihető könyvei között találtam rá. Pontosabban fogalmazva: egyedül feküdt az egyik polcon a Vacsorára hazaértek, Sásdi utolsó regénye.
1988-ban, négy évvel a halála előtt írta ezt a tömény társadalomrajzot tartalmazó nagyszerű művet, nem hazudtolva meg a népi író mivoltát, azt a népi íróét, aki a parasztok és a munkások életvitelét oly valósághűen, alázattal és mély átéléssel ábrázolta, mintha maga is egy lett volna közülük.
URADALOMTÓL A MUNKA ÉRDEMRENDIG
Ragoncsa Áglis életén keresztül kapunk amolyan első kézből beszámolót a falusiak 1930-as évekbeli életéről, a második világháború és a zsidóüldözés hétköznapjairól, a szocializmus vidám barakkjairól, nyomon követve Áglis napszámos gyermekéveit, szolgálólány fiatalságát és munkásasszony sorsát.
Csodálatos a nyelvezet. Hozza a tájnyelvi szavakat, formulákat, különösen a regény elején, „közibük álltam”, „itthagylak bennőtöket”, „nevellek mint a magaméit”, esendő és kegyes mindennapi történetekkel vonultatja fel a nagyjából 1930-tól 1975-ig terjedő időszak fontos társadalmi mozzanatait, mint a „tehéntartás az uradalom kötelessége”, „narancsot akkoriban aranyért se lehetett kapni”, vagy a „legnagyobb örömöm a Munka Érdemrend ezüst fokozata”.
ÁGNES MAGA A NÉP
Sásdi Sándor a magyar szolgálólány meséjét, sőt, valóságát vetette papírra, egy olyan lány – majdan nő – valóságát, aki a változások, aztán stagnálások évtizedeiben képes volt talpon maradni és kapaszkodót találni az ingatag és a vontatott életben is.
Sorsa megismerése során sok mindennel találkozunk ami a 21. századunkban is létezik, hiszen az „SZTK-orvosra nem sokat adunk”, a „küldözgeti a pénzt a vasadi állatvédőknek”, a „félek a szociális otthontól” vagy „azt a szót hogy köszönöm soha ki nem mondta” itt élnek velünk 2025-ben is.
Szinte kiesik kezemből a könyv amikor olvasom, hogy a hősnő Szombathelyre utazik, a műtétet amit a férjén végeznek, az országban csak a szombathelyi Tölgyes doktor végzi. E sorok szerzője Szombathelyen született, no lám-lám, a Vargán túl itt a következő kötődés, úgy látszik gavallér kedvében van az univerzum.
Ragoncsa Áglis élete maga a magyar nép. Áglis, aki pusztán nevelkedett és soha nem tudta mi az a tétlenkedés, ebből kifolyólag nagyon is jól tudja, hogy „a munka sajátos eszközeinek kitalálói a politikai képzés alkalmazásával gyötrik a magamfajta aljanépet„. Boldogtalanságát a büszkeségének tartja, fél a magányos öregségtől, és mire elég koros lesz ahhoz hogy ezeket a hibáit magának megvallja, eljön a vacsoraidő és hazaér…
Sásdi Sándor: Vacsorára hazaértek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988
