Sorok között

Ereklyék a gyerekszobából: túl az Óperencián idehaza

Üres épületrészét jelenleg 99 millió forintért árulják, a másik, lakott szárnyát a tulajdonos körbevezetésével megtekinthettük 2023. őszén, a Házunk tája, tájunk háza rendezvény jóvoltából.

Mintegy 30 villa és ház nyitotta ki kapuit a kíváncsi vendégek előtt 2023. szeptember 22-24. között Balatonalmádiban. A TÁJTÉKA szervezésében és a Veszprém-Balaton 2023 EKF program támogatásával létrejött eseményen a vendégek villáról villára járva ismerkedhettek meg a régi épületek múltjával és jelenével.

Szívünk csücske a Kovács-villa lett, ahol jelenlegi tulajdonosai varázslatos mesevilággá tették életterüket, gyermekkori álmok élednek a helyiségekben, a tárgyakról a boldog békeidők mosolyognak vissza ránk, a betérő vendéget szeretet fogadja és természetes jelenség, ha Lucy Maud Montgomery regényhősének érezzük magunkat a Váratlan utazásból.

Építésének pontos éve nem ismert, de az biztos, hogy 1858-ban már állt az épületegyüttes.

Akkori tulajdonosa, Veinekker Gyula 1870-ben változtatta nevét Kovácsra.

1858-ban, a hozzá tartozó szántófölddel, gyümölcsössel, réttel a harmadik legnagyobb birtok volt Balatonalmádiban.

1916-ban átépítették, ekkor kapta a ma is látható „villa” jellegét, Csomay Kálmán építész tervei alapján. A birtok 1943-ban felosztásra került, 96 darab telekre parcellázták.

A Kovács-villa telekterülete jelenleg kb. 400 négyzetméter.

Fotó: almadi-anno.hu

MINDENÜTT MACKÓK

Valaha csodás kert vette körül a villát, rózsaszín futórózsákkal. A futónövényzet most is jelen van, mint függöny öltözteti a verandát, ahová kedves táblácskát tett a tulajdonos, jelezvén látogatóinak: itt bizony finomság jár azért, ha valaki megtalálja a ház „legerősebb” lakóit: a mackókat.

Ötletesen rózsaszín futórózsát is helyeztek a táblácskára, így emlékezve az egykori kert impozáns virágára.

Zöldre festett faajtók, antik bútorok, egy részük a néhai tulajdonosoké, más részük hagyatékokból vásárolt darab, nappali sok-sok könyvvel, zongorával, hárfával, ablak előtt régi iskolapad, a konyhában cirádás tálalószekrény, mellette az üvegajtón át a buja kertbe jutunk, ahol a fa alatt vintázs padocska várja álmodozásra az embert.

Felsétálunk az emeletre is, néhány perc révedezés a lépcsőfordulóban kötelező. Színes, boltíves üvegablak előtt a párkányon háromágú gyertyatartó kívánkozik a kézbe, emlékeztetve az éjszakai, hálósapkás, hosszú hálóinges kóborlásokra.

A Kovács-villa leghíresebb lakói, a medvék, birtokba veszik a szegleteket, polcocskákat, szekrénytetőket, és ha még feljebb, a második emeletre megyünk, egy egész mackóbirodalom és babakiállítás szépségei közé csöppenünk.

Örökké aktuális a Kovács-villában Kányádi Sándor medvés verse:

„Egymás hátán kapaszkodva/ágak felé ágaskodva/föltornásszák egyik a mást/a magosba.” (Részlet az Édes málna, kásás vackor című versből)

Nyitókép: Egyik gyerekszoba a Kovács-villában, mackóval, hajómakettel, századelős gyerekruhával