Sorok között

Faragott érzések: 60 éves életmű-kiállításra készül Rőti József

Május 24-én Sümegen, a Kisfaludy Sándor Emlékházban nyílik jubileumi kiállítás Rőti József fafaragó szobrász alkotásaiból, „Érzések, értékek, gondolatok a világról” címmel. A elmúlt 60 év kreatív munkásságáról beszélgettünk Rőti Józseffel, otthonában.

A zalai Mihályfa közel 400 lakosú község, Sümegtől mintegy 8 kilométerre. Ha Sümeg felől érkezünk a 7328-as úton, bal kéz felől, közvetlenül az út mentén áll a Kisboldogasszony templom. Itt balra, a Kossuth utcába kanyarodunk és nem is tudnánk eltéveszteni Rőti József otthonát. A ház előtt a kertben ember nagyságú, fából faragott szobor fogadja a látogatót.

Persze nem ez az egyetlen alkotás az udvaron, József mutatja is nekünk a kert további remekműveit, mielőtt a házba invitál, ahol nem győzzük kapkodni fejünket: polcokon, szekrényeken sorakoznak az elmúlt hatvan év alkotó szellemű faragványai.

RÁBA ÉS AZ ERDŐ VARÁZSA

– Gyerekkoromban kezdődött – indítja a kedves visszaemlékezéseket Rőti úr, helyet foglalunk a nappali díványán, időnként azonban sétát teszünk a szobában, mert itt minden szobornak megvan a saját története, amelyet legérzékletesebben úgy fedezhetünk fel, ha kézbe vesszük.

Rőti József Sárváron született, a gyerekszobája – ahogyan ő fogalmaz – a Rába-parti erdő volt. A folyó és az erdő varázsa együtt nagy hatással volt rá, megszerette a fákat, az organikus formákat, növényeket. Ezek adták meg számára azt az elképzelést, hogy minden dinamikus, minden könnyen mozog és ő a későbbiekben ezt próbálta kifejezni. Sajnos a gyerekkori munkáiból nem maradt meg semmi, mert a Rába-parti fákat, amikbe anno női alakokat faragott, az árvíz kidöntötte.

Családjában a felmenői között senki nem foglakozott művészettel, József viszont már gyermekként rajzszakkörre járt, és fokozatosan beleszeretett az alkotó munkába.

Rőti József: Birkózók

ÖNFENNTARTÁS

Édesapja javaslatára nem jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, mert az apja szerint ebből nem tudta volna eltartani magát, és József akkortájt még nem érezte, hogy a szobrászatot aktívan szeretné művelni. 21 éves volt, amikor édesapját elveszítette, így saját magának kellett eltartani, taníttatni magát. Munka mellett végezte el a testnevelés szakot az egyetemen. Ebből az időszakból való a Birkózók című faragása.

Adott számára egyfajta szabadságot az amatőrség, nem kellett izgulnia, hogy a szobrászatból éljen meg.

– Ráadásul akkoriban mit kellett volna művészként faragni? – teszi fel a kérdést József és válaszol is: – Sztálin-fejet. Ez számomra rabszolgamunka lett volna – mosolyog.

Motiválta, hogy az érzéseit miképp tudja formába önteni. Gondolatait papírra vetette: megrajzolta az ihlet vázlatát.

Rőti József: Hatalom

ÉRTÉKET FARAGNI A JÖVŐ SZÁMÁRA

A Hatalom című alkotás azt szimbolizálja, hogy az illető érezze: meg kell hunyászkodni. A meghunyászkodó végleg feladja önmagát, a hatalom pedig felügyeli őt, fel se nézzen, ne vegye észre, hogy van szabad világ.

Akáctól kezdve dió, juhar, cseresznye, mindenféle faanyagot használt József a munkái során. Fontos a fa erezete is, mert bizonyos érzések eltérő faanyagból valósíthatóak meg. Mivel az ember a fény felé törekszik, a tudatlanságból a megvilágosodás felé iparkodik, ezért az alkotásokban ez a kifejezésre juttatás a sötét és világosabb faanyag révén valósult meg.

Faanyagot többek között a téli tűzifából választott. Ha úgy ítélte, használható faragáshoz, félretette. Előfordult, hogy kiránduláson talált egy korhadt gyökeret és abból született faragvány. Rőti úr szerint hagyni kell, hogy jöjjenek az érzések. A múlt értékeit kell megfaragni a jövő nemzedék számára.

ELFOGADNI AMIT A VÉGTELEN KÍNÁL

26 évesen volt az első tárlata, akkor még nem önálló kiállításként. Sikeres volt ez a tárlat és a folytatáshoz nagy lökést adott. Korábbi lakhelyén szomszédja, Sulyok József szobrászművész megmutatta, hogyan kell a vésővel bánni, ez felgyorsította a faragás folyamatát, mivel addig József késsel dolgozott.

A Munkácsy-díjas Szabolcs Péter szobrászművész zsűrizte le Rőti úr munkáját és 1989-ben Budapesten, a Fáklya klubban sikerült bemutatkoznia. Az ottani közönség érdekesnek, érthetőnek, egyedinek találta József alkotásait. 1990-ben az Ikarus Művelődési Központban volt kiállítása. Veszprém, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, kisebb-nagyobb települések, összesen 25-26 kiállítást tudhat maga mögött.

Megesett, hogy egyszerre több munkát is készített. Többnyire a téli szünetben és a nyári vakáció idején. Ha motivált volt és tetszett a téma, akár 10 mű is készült egyszerre. Reggeltől estig. Műhelyben vagy szabad ég alatt.

A végtelen kapujában című faragványa a csodálkozó ember szimbóluma. – Kezdtem gondolkodni, mi is a végtelen, a határtalan, és egyszer csak kezdtem érteni, ha megmagyarázni nem is – mondja József és vezet bennünket a szoborhoz, ahol az emberiség a végtelen kapujában áll, és illene elfogadnia tisztelettel, szeretettel azt, amit a végtelen kínál.

Rőti József: A végtelen kapujában

PÁPA TÖLGYBŐL

Művei közül párat elajándékozott, párat eladott, lehet áron alul, mert amíg nincs nagy elismertség, addig nem a művész szabja meg az összeget. A 60 év életművet a húszas éveitől számítja, akkor kezdte érezni, hogy érzéseit a faragással fejezze ki, és tudatosult benne a művészet tágasabb mivolta. – Természetesen amit gyermekként megéltem, az előzményként mindenképpen kellett – teszi hozzá József.

István király szobra Patykon, Dénes bán szobra Türjén, Mária szobor kis Jézussal Mihályfán, hogy csak párat említsünk abból a minimum száz alkotásból, amely az elmúlt 60 évben született. Legnagyobb kihívás II. János Pál pápa alakjának megfaragása volt egy 3 méter magas, 150 cm átmérőjű tölgy farönkből. Megrendelésre készült, a zalaszentgróti hegyen áll. – Helyben készítettem, fél év alatt – magyarázza József -, állványzatot építettem a rönk köré és így faragtam.

Reggelente alkotásait, mint szellemi termékeit köszönti, a szobrok mosolyognak rá és ő mosollyal viszonozza. József most már a koránál fogva és az ízületi fájdalmak miatt nem farag, 2022-ben készült a legutóbbi, az Élethajó faragvány, hársfából.

Balra József a felállványozott farönkkel, jobbra pedig a rönkből faragott II. János Pál pápával

JÓZSEF ÉS ALKOTÁSAI AZ OTTHONA KERTJÉBEN:

RŐTI JÓZSEF „Érzések, értékek, gondolatok a világról” című, 60 éves életmű-kiállítása május 24-én 17 órakor a sümegi Kisfaludy Sándor Emlékházban.

„Ars poeticám: Hiszek a jövő reményében.”

Rőti József

Nyitókép: Rőti József és alkotásai a fafaragó szobrász otthonában május 8-án.