Gyermekkori vágyak forogtak a Nemzetközi Verkli Találkozón
Immár hagyománynak számít Keszthelyen, hogy szeptember első hétvégéjén a város sétálóutcáját birtokba veszik a kintornások. 2024-ben sem történt ez másképp, felcsendült – többek között – az 1894-es Circus Renz, forogtak a verklik fogantyúi.
Múlt századbeli hangulatba csöppent az a látogató, aki szeptember 7-én és 8-án Keszthely sétálóutcáján poroszkált végig. Korhű ruhába öltözött verklisek és szintén korabeli öltözéket viselő hölgyek és urak tették tiszteletüket a Balaton-parti városban. A 11. alkalommal megrendezett Nemzetközi Verkli Találkozó létrejötte a már Gyenesdiáson élő Hansjörg Surber nevéhez fűzödik, akivel a rendezvényen beszélgettünk.
– Korábban Svájcban és Németországban láttam ilyen jellegű fesztivált – mesélte Surber úr -, és gondoltam, hogy itt Magyarországon is kellene egyet szervezni. Ebben az évben Németországból, Ausztriából, Szlovéniából, Svájcból érkeztek verklisek, kb. harminc kintornás zenél ezen a hétvégén itt a téren.
A verkli az 1700-as évektől terjedt el a szász vidékekről, ahol céhek iparszerűen foglalkoztak a gyártásával.
Fontos részét képezte a zenei kultúrának egészen a fonográf megjelenéséig.
Működése gyakorlatilag az orgonáéhoz hasonló. A fogantyú tekerésével levegőt juttat a fújtató a sípokba, és megszólaltatja a lyukszalagra vitt dallamot.
Reneszánszát az 1920-as években élte, a második világháborúig jelen volt a zenei életben.
SZEGÉNYEK MUZSIKÁJA
Az első világháború után a verklizés a városi szegény emberek “foglalkozása” volt. – Térről térre járva zenéltek, a házak tehetős polgárai pedig aprópénzt szórtak ki nekik az ablakokból – magyarázta nekünk Helmut, aki Bécsből érkezett a keszthelyi találkozóra, és tőle tudtuk meg azt is, hogy anno valódi majmok szegődtek társnak a kintornás mellé, és a majom szedte össze a fémpénzeket.
Manapság az élő majmokat felváltották a plüssök, amelyek vidám kiegészítői a zenegépnek, sok esetben zsinóron mozgatva bábjátékot kínálnak a muzsikához.
Gerhard gyermekkorában egy mozifilmben látott először verklit és akkor döntötte el, hogy neki is lesz ilyen szerkezete. A vágya felnőttként teljesült, 20 évvel ezelőtt vásárolta a kintornát, amellyel Weigelsdorf és környékén játszik rendezvényeken.
SZALAGOK, KERINGŐK
Illusztris vendégek, a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának tagjai nyitották meg a Nemzetközi Verkli Találkozót. Korhű ruhában előadott szalagos körtáncuk az 1800-as évek polgári miliőjét idézte, aztán innen is onnan is felcsendültek a verklik.
Néhány lelkes látogató kipróbálta a kintorna tekerés művészetét is. Egyáltalán nem mindegy, milyen sebességgel forgatjuk a kallantyút, a lassú sanzonok lassabb tekerést, míg a gyors polkák gyorsabb forgatást igényelnek.
Van kézi erővel meghajtott verkli – ez a jellemzőbb -, és persze vannak modern, elektromos változatok. Ez utóbbi játszott Sosztakovics-keringőt is, táncra perdítve a közönség bátrabbjait.
IRODALMI VERKLIZŐK
Kosztolányi, Karinthy, Verne Gyula is írt történetet verklisekről, sőt, megjelenik a kintornás Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regényében is. “Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna” – írta Molnár Ferenc a műben.
“Azt hiszik, hogy a verklit csak forgatni kell, pedig ez is olyan, mint a kézizongora. Ha valakiben nincs gyakorlat és érzés, akkor nincs “takt” se, és a nótának se füle, se farka.” – ezek már Kosztolányi sorai 1926-ból, az Alakok című írásában, a Pesti Hírlap hasábjain.
És ha valaki a jelen verklisei közé vágyna: Hansjörg Surber úrnak Gyenesdiáson található az ingyenesen megtekinthető verkli múzeuma, ahol több mint 200 kintorna és egyéb régi zenegép várja az érdeklődőket.
Nyitókép: Verklisek egy csoportja a 11. Nemzetközi Verkli Találkozón Keszthelyen, 2024. szeptember 7-én
