Három nyugdíjas túlteljesítette az óévbúcsúztató gyalogtúrát
December 29-én tartotta immár hagyományos óévbúcsúztató túráját a Soproni Vándorok Túraegylet.
Kópháza Petőfi terén reggel fél nyolctól gyülekeztek a lelkes résztvevők, hogy szakképzett túravezető irányításával induljanak az eredetileg 35,2 kilométeres útra. A hét szakaszból álló gyalogmenethez az egyes szakaszokon külön-külön is lehetett csatlakozni, a teljes távot 18 kitartó túrázó járta végig.
NAPSÜTÉSBŐL KÖDBE ÉS VISSZA
Kissé fagyott talajon vette kezdetét a gyaloglás és a szép időjárásnak ígérkező reggeli órák az első pihenőhöz, a nagycenki Hűségkúthoz vezették a társaságot. Tea-és tízóraiszünetet követően a csapat átmasírozott a téli ruhájában is elegáns hársfa-allén, amely a Széchenyi-kastély átellenes oldalán Európa egyik legszebb hársfasora.
Vasúti átjáró, Széchenyi Béla és Erdődy Hanna síremléke, és Fertőboz határában már látható volt, hogy a Gloriette-kilátó elérése előtt belesétálunk a ködbe.
Szőlőtőkék között folytatódott ködös utunk és a levegő eme párás állapota egészen Balf településig uralta a tájat, aztán amíg átverekedtük magunkat a helyenként sártengerré változott erdei ösvényeken, ismét a napsütés vette át a főszerepet.
LÁTVÁNY KÁRPÓTOLTA A KAPTATÓT
Balfot elhagyva meredek domboldalakra kapaszkodtunk fel, itt a társaság komótosabban mozgó tagjai le is szakadoztak a kemény magtól, azonban a csúcsra érkezve csodálatos panorámában gyönyörködhetett a túrázó.
Rövid ereszkedő szakasz után ismét a hosszú emelkedő adott erőteljes munkát a lábaknak, így értünk el a fertőrákosi kőfejtőig, és már számolgattuk a perceket, vajon szükségünk lesz-e a zseblámpákra, de nem volt. A Kecske-hegyi kilátó még a lenyugvó nap fényeinél várta a csoportot, és az utolsó erdei csapásokon átvezető lépéseink is a szürkület teljes beállta előtt tértek rá a soproni aszfaltra.
TÚLTELJESÍTŐ NYUGDÍJASOK
Túránk végcéljához, a Szent Mihály templomhoz 17 óra magasságában, 36,7 km megtétele után értünk, fél órát javítva az eredeti érkezési időponton, és másfél km tekergést rászámolva az eredeti távra.
A templomtól a csapattagok kocsival vagy helyijáratos autóbusszal tértek haza, azonban három szombathelyi nyugdíjas még nyakába vette a várost, hogy eljusson a vasútállomásig, túlteljesítve és így 38 kilométerrel befejezve az óévbúcsúztató túrát.