Helyiek emlékei költöztek a Gyarmathy-kúriába

Még van egy óránk a megnyitó előtt. Szemügyre vesszük az ódon épületet. Befut a napsugár az ablakon, és megpihen az asztal étkészletén. Csabrendeki lakosok hozták ezeket az egykori használati tárgyakat. És a régi szőlőprést, a lócát vagy a fából faragott sakkfigurákat szintén. Újra élet költözött a Gyarmathy-kúriába.

Piros virág üdvözli a vendégeket a bejáratnál. Még zárva az ajtó, de hamarosan megérkezik Molnár Ildikó művelődésszervező és belépünk a patinás falak közé. Valamikor a XVIII. század második felében építették, és bár állapota leromlott, a klasszikus hangulatát magával hozta. Most pedig helyet ad Csabrendek emlékeinek.

– Nyár elején mozgósítottuk a települést, hogy aki teheti, hozzon egy-egy régi családi tárgyat, amiket itt kiállítunk, hogy közösen meséljenek ezek a holmik a múltunkról – említi Ildikó.

EMLÉKEZETES

Lassan 18 óra. Egyre többen érkeznek a Gyarmathy-kúriába. Kapunk „ajánlott haladási irány”-térképet is. Hat terem, hat mondanivaló. Legtöbben egyelőre a Konyhában gyülekeznek. Van itt pár régi ágytakaróval fedett szalmabála is, mint ülőalkalmatosság. A szemközti terem a mezőgazdaságról mesél. Hölgyek beszélgetnek a fekete-fehér fotók előtt.

Tercsitől megtudom, hogy ő az apai nagyanyja nagy becsben tartott terítőit hozta el a kiállításra. – Talán az 1890-es évekből valók, a kenyér és sonka befedésére használta anno a nagyanyám.

Közben két kisfiú sétál el mellettem, és rámutatnak az ekére. Édesapjukat kérik, mondja el, mi ez az eszköz. Szeretem ezt a lelkes érdeklődést. Az ifjúságnak újdonság mindaz, amiről mi, idősebbek már kedves emlékeket őrzünk. Nekem például a diavetítő mond sokat. A helyieknek pedig még többet, hiszen a felmenőiké voltak ezek a holmik. – Ő itt az anyukám fiatalon – mutat az egyik fotóra egy hölgy, míg egy úr gyermekkora játékát fedezi fel a Család-terem asztalán.

Aztán valamennyien a Konyhába térünk. Molnár László polgármester köszöntőbeszédet tart. Augusztus 19-e van, a nemzeti ünnep előestéje.

– Emlékezetes marad ez a megnyitó. Köszönöm, hogy előteremtettek ennyi régiséget, adományozták vagy kölcsön adták. Merüljünk el a múltban, és nézzük meg közösen.

NAGYMAMA PADLÁSA

Itt van dr. Tölgyesi József tanár úr is. 1963-tól 1972-ig iskolavezető volt Csabrendek–Nyírespusztán. Ő adta a kiállítás ötletét. Megnyitóbeszédében elődeink „túlélő”-életformáját is kiemelte.

– Több nemzedék élt egy fedél alatt és mindig összetartott. Áthagyományozták egymásnak a holmikat. Van itt jó néhány olyan tárgy, ami több mint százéves. Az Önök múltja mindez. Ők égi útra indultak, de szellemük itt maradt ezekben a tárgyakban. Ezek az emberek szántottak, vetettek. Túlélők voltak. Általuk lehetünk ma itt, és ezért köszönettel tartozunk.

Csabrendek emlékezete nevet viseli a tárlat. Molnár Ildikó köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a létrejöttéhez. – A bútorok, használati tárgyak, fényképek mind-mind egy történet, tele személyes emlékekkel. Ma pedig már nekünk mesélnek a családokról, a munkáról, az otthonról, az ünnepekről – említi köszöntőjében.

Petőfi-verset is hallhatunk. Molnár Viktória szavalja A felhő című költeményt. Később, a kiállítás-mustrán látom, ahogyan bensőségesen nézegeti a századelős női ruhát. – Kicsit olyan érzésem van, mintha a nagymamám padlásán járnék – mondja mosolyogva.

Molnár Ildikó, Molnár László és dr. Tölgyesi József

EMBERSÉG

Beszédbe elegyedek Tölgyesi tanár úrral is. Szerinte identitásmegőrző dolog, ha egy közösség foglalkozik a települése műemlékeivel. – Ahhoz pedig, hogy kialakuljon a kapcsolat a helyi értékekkel, családi biztatás és egyéni érdeklődés is kell – mondja.

Jártam már pár települési tárlatmegnyitón. Itt most különösen sokan vannak, pedig többnyire nem ez a tapasztalatom. Említem is Molnár Lászlónak. – Igen, én is meglepődtem – erősít meg -, és nagyon örülök, hogy van érdeklődés.

Azt is megtudom tőle, hogy ő a felesége nagyapjától egy bádogos munkához használt melegítőszerszámot hozott a tárlatra.

– Amikor elkészült a kiállítás, és először néztem körül, nagyon meghatódtam. A múlt emberének még volt ideje az életre. Ma minden a gyorsaságról szól. A régi emberekben volt valami, ami ma már kihalt. Emberség. Tudtak egymással beszélgetni, kártyázni, énekelni.

Ma nem marad el az éneklés. Könnyid Imre harmonikaszóval hívja közös dalolásra a társaságot. – Szeressük egymást gyerekek – telik meg vidám dallamokkal a csabrendeki este. Még a lenyugvó nap is bekacsint a Gyarmathy-kúriába.

A Csabrendek emlékezete tárlat előzetes bejelentkezés alapján 2026. október 1-ig látogatható.