
Hetvenkedés, virágút, nyereményjáték és társaik: íme a következő hetek remek rendezvényei
Április 9-én délelőtt ismét összeültek a vasi civilek, hogy ki-ki a saját rendezvényéről tartson részletes tájékoztatót.
A Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében, szabadtéri Civil Sajtóreggelin beszéltek a résztvevők az áprilisi és májusi programjaikról:
HETVENKEDÉS
Idén ünnepli fennállásnak 70. évfordulóját a Rum-Kastély EGYMI gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény. Április 15-én, a Platina Ünnepély keretei között komplex szakmai nap várja az érdeklődőket reggel 9 órától Szombathelyen, az ELTE-SEK épületében.
Itt mutatják be azt a rendhagyó mesekönyvet is, amely két csiga életén keresztül kalauzol el bennünket a gyógypedagógiai intézmény lakóinak életébe.

– A könyvet a közeljövőben roadshow formájában több óvodában és iskolában is bemutatjuk, a célunk, hogy mesés történetbe ágyazva szemléltessük, miképp tud egy szegregált intézmény lakója integrálódni a társadalomba – tudtuk meg Dr. Ihász-Kozmor Barbarától, a Rumi Csigabiga Alapítvány elnökétől.
A mesekönyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, de az alapítvány számára egyéni támogatással megvásárolható.
Április 15-én 17 órától a szombathelyi Weöres Sándor Színházban változatos színpadi produkciókat láthat a közönség.
Sztárvendég: Kocsis Tibor.
„PLUSZT VISZÜNK A HÉTKÖZNAPOKBA”
A H+ Média és Kulturális Egyesület képviseletében Simon Ádám elnök ismertette programjaikat. Április végén Közösségi Tudáshetek címmel közművelődési szakemberek számára workshopokat tartanak megyeszerte.
A hagyományteremtő céllal létrejövő ingyenes rendezvényeken többek között szó lesz a mesterséges intelligencia és a mindennapok kapcsolatáról, a TikTok világáról, kommunikációs képzésekről.
Részletek https://www.hplusz.hu/
JÁTÉKSZÍN
Alkalmi és állandó jellegű előadásokkal várja a közönséget a Vasvári Játékszín Egyesület. Április 30-án 18 órától a Disznójáték című komédiát mutatják be a Vasvári Művelődési Házban. A darab főszereplője három „malac”, akik próbálnak elmenekülni a böllérek elől.
– Egyesületünk a színdarabokon kívül pódiumbeszélgetéseket is tart, amelyek a meghívott 5-6 ismert személyiség arról vall, mit jelent számára a haza – mondta Gergye Rezső, elnök.
Következő ilyen beszélgetés május 14-én lesz a vasvári Ezredes Kávéházban.
VIRÁGKAVALKÁD
Április 27-28. között rendezik az idén 20. születésnapját ünneplő Herényi Virágút, virág-és dísznövénykertészeti kiállítást és vásárt. A jubileum végett idén a szakmai programok is nagyobb hangsúlyt kapnak, érkezik például Bolf László természetgyógyász.
FILMEK A KÁRPÁT-MEDENCÉBŐL
XI. Savaria Filmszemle kínál filmes csemegéket a nagyérdeműnek április 24-26. között. A Savaria Filmakadémia Egyesület szervezésében létrejött rendezvény minden évben felkutatja és Szombathelyre hívja a Kárpát-medence magyar kulturális értékeit bemutató filmek alkotóit.
2024-ben rekordszámú, 174 nevezés érkezett. A vetítések ingyenesek és kulturális programok is kísérik. A Savaria Filmszemle Életmű-díjat idén Molnár Piroska kapja, vele április 26-án lesz beszélgetés a Savaria Moziban.
Részletek: https://savariafilmszemle.hu/
ÉLET A SZŐLŐHEGYEN
A Hegypásztor Kör idén is megszervezi a Nyitott Tájházak Napját, április 27-én, az oszkói szőlőhegyen. Lehetőség lesz arra, hogy az érdeklődők szakvezetéssel megismerjék a pincetájház épületét, berendezéseket, ízelítőt kapjanak a régmúlt paraszti kultúrájából.
Kipróbálhatják a látogatók a kosárfonást, állatképek festését fakorongra, lesz étel-és italkóstolás, népi gyermekjátékok, és a Duo Don Pedro’z zenekar is fellép. A belépés ingyenes.
Részletek: https://hegypasztor.hu/
SZERGÉNYI FORGATAG
Mesterségem címere címmel szervez izgalmas programokat a Szergény Igaz Világ Egyesület április 27-én, a szergényi Polgármesteri Hivatal udvarán.
– Ez az első nagyobb szabású rendezvényünk, amelynek célja a hagyományőrzés, hogy kicsik és nagyok is ízelítőt kapjanak a régi mesterségekből – hangsúlyozta László-Nyári Zsuzsanna, az egyesület elnöke.
FŐDÍJ: ELEKTROMOS KERÉKPÁR
Május 2-10. között a Europe Direct magyarországi irodái tematikus EU-hetet tartanak, amelynek kapcsán az Európai Unióval kapcsolatos interaktív ismeretek kerülnek terítékre. Az esemény egyik eleme a 20 év-20 km program, mivelhogy 20 évvel ezelőtt csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz.
A résztvevők az állandó lakóhelyük szerinti vármegye területén belül 20 km-es távot aktív mozgással (futás, bringázás, túrázás, görkori, lovaglás stb.) teljesítenek. A táv megtételét legkésőbb 2024. június 7-ig igazolni kell a teljesítés során készített fotókkal, amelyeken a résztvevő is szerepel. Továbbá: az aktivitást rögzíteni kell applikációval, az eredményt el kell menteni vagy képernyőképet kell készíteni.
Az eredményt és a fotókat az adott vármegye Europe Direct irodájának email címére kell elküldeni.
Vármegyénként helyi sorsolásra kerül sor június 14-ig, az adott irodák által felajánlott különféle nyereményekért.
Minden játékos automatikusan lehetőséget szerez az országos fődíjsorsolásban való részvételre.
Fődíj: 1 db elektromos kerékpár. Sorsolása: június 24. Budapest.
POPCORNCERT
Idén negyedik alkalommal rendezik a Popcorncert elnevezésű zenés programot, amelyen Szombathely Város Koncert Fúvószenekara filmslágereket játszik az Agora Savaria Filmszínházban.
NYÍLT NAP A MENHELYEN
Április 14-én, 11 órától 15 óráig nyílt napot tart az Állatvédők Vasi Egyesülete a Szombathely és Nárai közötti Állatkegyeleti Park mellett.
– Immár hagyomány nálunk, hogy havonta egyszer nyílt napon mutatjuk meg az érdeklődőknek a menhely életét, az állatokat, ez nem örökbefogadó nap, inkább csak ismerkedés, lesz lehetőség állatsimogatásra, kutyasétáltatásra – mesélte Vértesi Andrea, az egyesület elnöke.
A menhelyen a többségben lévő kutyákon és macskákon kívül élnek vadmadarak, díszmadarak és rágcsálók, például tengerimalac, sündisznó is. A rendezvényre önkénteseket is várnak, akik szívesen megismerkednének az állatvédők napi munkájával.
Nyitókép: részvevők az április 9-i Civil Sajtóreggelin
Ezeket is érdemes megnézni

Két hét, amikor a pesti lapok félretették politikai nézetkülönbségeiket
2024.04.26.
Báránybőr bundától a rakott szoknyáig: magyar népviseleti kiállítás Tapolcán
2024.04.30.