Ikonokat fotózni tilos, révedezni kötelező az ezerablakos városban
Völgyszoros szinte kiapadt folyómederrel. Komor hegyek. Helyi harmonikás a várnegyed bejáratánál. Hűsölő kecskék Nagy Konstantin óriási mellszobránál. Onufri mester ikonfestészeti remekei testőrséggel. Görögkeleti templomok és gyümölcsözön 1 euróért a kulturális világörökség részét képező albán városkában, Beratban.
Nyakunkra nehezedik a déli órák legnagyobb hősége. Cammogó mozgásunkat ellensúlyozza a kíváncsiságunk, vagy ahogyan azt Kőrösi Mária tanárnő az 1989-es útinaplójában írja: “Felbaktatunk a citadellára, s egymás után rójuk a parányi, hihetetlenül keskeny, kanyargós utcácskákat”. Több helyi turista – a legnagyobb megdöbbenésünkre – autóval hajt fel egészen a főkapuig, de ez a típusú közlekedési morál az itteniek számára láthatóan természetes.
Hívogat a 13. században épült és ma is lakott várnegyed, a bejáratához vezető kaptatós, köves úton két helyi muzsikus albán dallamokat játszik az épp érkezőknek. Fifikásan szünetel a zene, hogy a Welcome dobozkára mutatva üdvözléssel egybekötött borravaló érkezzen a vendégektől.
SUTTOGNI SEM MERÜNK
Valaha több mint harminc görögkeleti templom volt a várnegyedben, ma már csak tíz maradt fenn nagyjából eredeti állapotában. Mi az északi részen található, késő bizánci stílusban épült Mária mennybevétele székesegyházba tartunk, amelyet szertartásokra már nem használnak, 1986 óta az Onufri Nemzeti Ikonográfiai Múzeumnak ad otthont.
– Itt valóban elmondható, hogy kőhajításnyira laksz egy múzeumtól! – említem utastársaimnak és a múzeumkert kapujával szembeni lakóépületre mutatok. A múzeum kertjében készíthetünk felvételeket, de a tényleges bejáratnál álló testőrség felhívja a figyelmet: odabent tilos a fotózás. Érthető. Onufri mester, a 16. században élt albán ikonfestő aranyozott, egyházi képekkel díszített mesterműve, az ikonosztáz ellen vétek lenne a modern technikai megörökítés.
Állunk és csodáljuk ezt a mennyezettől padlózatig érő, a templomszentélyt a templomhajótól elválasztó falat, oly fegyelmezett és méltóságos, még suttogni sem merünk, pedig szívesen megosztanánk egymásnak gondolatainkat a látottak csodálatáról.
UTCAI KECSKÉK
1968-ban itt találták meg a 6. századra eredeztethető, kéziratos Bíborkódexet, amit jelenleg a tiranai Központi Állami Levéltár őriz. Ikonfestészeti remekek mellett számos egyházi ereklyét, ötvöstárgyakat is kiállítottak az egykori templomban, fából készült “kórusrésze” a terhelhetőség miatt egyszerre maximum 15 embert fogad.
Műértőnek sem kell lenni ahhoz, hogy átitatódjon az ember szakrális áhítattal, jön is velünk tovább a makadámos zegzugokon az átszellemültség, ami aztán Nagy Konstantin tekintélyes mellszobránál derültségbe csap át. Egyrészt: a házak közötti keskeny gyalogút már láttatni engedi a távol óriását, a Shpirag-hegyet.
Másrészt: Vllahernai Szűz Mária templománál, a szobor árnyékában kecskék hűsölnek, de van aktívabb társuk is. Ő a látogatók között sétálgat a szűk utcácskákon és időnként a fákat dézsmálja.
NEVER ENVER
Utunkat a várnegyed délnyugati része felé folytatjuk, át egy tágasabb, füves övezeten, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a várost vigyázó Shpirag-hegyre, erre a hamuszürke masszívumra, az albánok egyik szent hegyére, amely rengeteg ősi monda és hiedelem őrzője.
Ugyanakkor nagyon valóságos múltat is birtokol, hiszen a mecset-templom-és kolostorromboló Enver Hoxha diktatórikus hivatali ideje alatt fiatalok egy csoportja kövekből az ENVER nevet rakta ki a hegyoldalon. A messziről is jól látható feliratot a rendszerváltozás után NEVER szóra cserélték. (Az angol never szó jelentése: soha. Utalás arra, hogy Albánia nem kér soha többé a diktatúrából.) A kőfelirat ma már megkopott, a távolból nem látható.
Viszont nagyon is jól látható a várfal külső oldalán, egy újabb kapaszkodó csúcsára építve a késő bizánci stílusú, görögkeleti Szentháromság-templom, egyike Berat legrégebbi fennmaradt templomának.
GYÜMÖLCSÖZÖN 1 EURÓÉRT
Lépteink még magasabbra, vissza a várfal mögé vezetnek. Átsétálunk egy bokros, fás téren, ahol épp díszes ceremónia – talán esküvő – készülődik, asszonyok selyemterítőket helyeznek asztalok sokaságára, munkások panel paravánt cipelnek, valaki a hangosítást teszteli.
Könnyed kanyar után előbukkan a Szent György templom, ami sokáig étteremként funkcionált és hivatalos helyreállítást napjainkban sem kapott. Viszont a helyiek pár éve “templomosra” rendezték be, innen-onnan hoztak székeket, oltárt, egyházi ereklyéket, állítólag van itt 300 éves ikonfestményt is.
Ez utóbbit egy helyi bácsi magyarázza minimális angol szókészlettel, aztán invitál bennünket a hegytetőről a hegy “első szintjére” vezető lépcsősorhoz, ahol gyümölcsözön vár ránk.
Gazda a bácsi, egy közeli faluból jár ide és árulja a kertjében termett barackot, cseresznyét, epret, szedret esztétikusan csomagoltan, 5-6 barack egy dobozkában, 2 decis pohár cseresznyével tömve, az egész 1 euró és ha azonnal fogyasztani akarjuk, átmossa vízzel, mert hogy palackokban vizet is hozott.
EZERABLAK
Csemegézésünk folyamatosságát a bizonytalan stabilitású lépcsősor akadályozza, kapaszkodnunk kell a korlátba, a lépcsők kőzetanyaga erősen pótlásra szorul és helyenként meglehetősen nagy a távolság két lépcsőfok között.
Leérve azonban nyomban elszáll a talpunk iménti megcsúszása miatti ijedelem, mert a várnegyed “első szintjén” körterasz kínál fenséges kilátást a szinte kiapadt Osum folyó medrére és Berat, Gorica nevű városrészére.
Andalgunk még a várnegyed ezen szakaszán, ahol kisvendéglők és szuvenírboltok hízelegnek az utazóknak és a tág terek szemérmetlenül betekintést engednek a domboldali otthonok mediterrán kertjeibe.
Minden egyedi és fantasztikus, mégis azt kell mondjuk, Berat átvitt értelemben vett csúcspontja ezután következik. Akkor, amikor aláereszkedünk és rálépünk az Osum folyó Goricát Mangalem városrésszel összekötő hídjára, és a híd közepén visszatekintünk Mangalem házaira, azokra a házakra, amelyek világörökségi helyszínné tették ezt az albán várost.
