Happening

Jótékonysági főzést szervezett a TEK

Ismét mozgósította a település és a környék lakóit a TEK, vagyis a Tegyünk Együtt Kehidakustányért Egyesület, akik immár harmadik alkalommal szerveztek főzéssel egybekötött jótékonysági utcabált.

Július 12-én kora délutántól benépesült a kehidakustányi Művelődési Ház udvara, ahol kilenc csapat veselkedett neki a finomabbnál finomabb ételek elkészítésének. Volt itt minden ami szem-szájnak ingere: babgulyás, vaddisznó pörkölt, sült kolbász, sertéspörkölt, Leberkäse szendvics, császár ciabatta, csülkös-vargányás pacal, savanyú paprikás sült hús pirított újkrumplival, chilis bab és az édesszájúakra is gondoltak, készült palacsinta is.

– Három évvel ezelőtt Egyesületünk megálmodta a célt, hogy a Művelődési Házban lévő ebédlőt újítsuk fel, így jött a jótékonysági utcabál ötlete, a becsületkasszába befolyt összegből tudtuk az ebédlőt felújítani. 2024-ben egy játszótéri eszközt vásároltunk, idén pedig a könyvtár fejlesztése a cél – mondta Sándorné Kovács Nikolett, az Egyesület elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy egyesületük tagjai olyan családok, akik évek óta összejárnak és jó barátságot ápolnak.

TEK, vagyis a Tegyünk Együtt Kehidakustányért Egyesület tagjai a jótékonysági utcabálon

BECSÜLETKASSZA

Délután 15 órától indult a főzés, ahol a TEK csapatán kívül Kehidakustány Község Önkormányzata, Kallósdért Egyesület, Szépkorúak Klubja, Nagypál Sándor és csapata, DRV Team, Köménymag Team, Pál József és csapata és a Vidéki Polgárok adtak bele anyait-apait a fantasztikus ételek elkészítésébe, és a pálinkás koccintások sem maradtak el.

Amíg a főzés zajlott, a látogatókat programkavalkád várta. Autóba szorult rongybabát mentettek a zalaszentgróti tűzoltók – persze csak bemutatóként -, zászlókkal és pompommal táncoltak a nívódíjas Szeghalmi Mazsorettek, akiket hangszeren a Zalai Balaton-parti Ifjúsági Fúvószenekar kísért. Hajfonást és csillámtetoválást is kipróbálhattak a merészek, és a nagy körhintán a szülők is nosztalgiáztak.

Este 18 órától csemegézhetett a közönség. Mindenki a pénztárcájához mérten, becsületkasszával járult hozzá a jótékonysághoz és a vacsora közben Oláh Krisztián bűvész szórakoztatta a nagyérdeműt kártyás varázslatokkal.

Jól esett a sok finomság és az azt követő mozgás is, ugyanis Szabó Viktor, alias DJ Dog állt este a keverőpult mögé és szolgáltatta a talpalávalót lakodalmas és örökzöld slágerekkel, és felesége, Noémi énekelt is.

Idén is tartalmas és nagyszerű jótékonysági utcabálon vigadtak a helyiek és a Kehidakustányra látogatók.

Nyitókép: Elkészült a vadpörkölt a kehidakustányi jótékonysági utcabálon 2025. július 12-én.