Kánikulában felfelé a hruscsovi úton

Ksamilból busszal utaztunk Butrint Romvárosába, ahol csónakot és hajóst béreltünk, hogy eljussunk a csak vízi úton megközelíthető Ali Tepeleni pasa várromhoz, majd a butrinti csónakkikötőből gyalogosan indultunk vissza Ksamilba.

Déli 12 óra előtt néhány perccel érkeztünk vissza csónakos túránkról a kikötőbe és a legforróbb kánikulában baktattunk fel a butrinti völgyből, a szerpentines közút szélén. Mindössze laza 4 km távolságot és 50 méter szintkülönbséget kellett legyűrnünk Ksamilig.

A kilátóteraszig – ahol murvás parkoló és padok is vannak – korláttal védett járda vezet, aztán onnantól kezdve már csak a közlekedési táblákon lévő sebességkorlátozást figyelembe vevő autósokban bíztunk. Hosszútávú gyalogosokkal nem találkoztunk, de akadt két kerékpáros, akiket szintén nem zavart sem a hőség, sem a kaptató.

Persze a táj nem csupán a felfelé tartó séta miatt lélegzetelállító. Bal kéz felől a Jón-tengerre kifutó Vivari-csatorna, a távolban Korfu szigete, jobb kéz felől a sziklás hegyoldal és a kettő között mi és a műút.

Az a műút, amit 1959-ben csak azért készíttetett Enver Hoxha diktátor, hogy a látogatóba érkező Nyikita Hruscsov szovjet politikus ne földúton közlekedjen Sarandából a Butrinti Romvárosba. Hoxha, mint házigazda szerette volna Albánia évezredes történelmét szemléltetni, de Hruscsov inkább katonai tervek miatt jött.

Itt akart tengeralattjáró-bázist kialakítani, hogy ellensúlyozza a nyugatbarát blokk Földközi-tenger feletti ellenőrzését. Pár hónappal később Hodzsa megszakította kapcsolatait a Szovjetunióval.

Szóval ezen a hruscsovi autóúton – máig ez az egyetlen aszfaltút Saranda és Butrint között – meneteltünk a kora délutáni tikkadtságban, nagyjából egy óra alatt teljesítettük és értünk vissza Ksamilba.

Nyitókép: Tájkép a Burtintot Ksamillal összekötő „hruscsovi úton” 2025 júniusában