Kattog a kalapács, búg a furulya a zenés kovácsműhelyben
Tóth Csaba kovácsmester évek óta – szó szerint is – fénypontja a Művészetek Völgye rendezvénysorozatnak és a Kapolcska Fesztiválnak. Ez utóbbin mi is jártunk és az esemény egyik programjaként muzikális kovácsolás szem-és fültanúi lehettünk.
Anno Vörös nevezetű kovácsmester élt feleségével és hat gyermekével Kapolcson, a Jókai utca 6. alatt lévő lakóházban, amely a XVIII. század végén épült. Sokaknak bizonyára feltűnik a 6-os szám, az ördög számának miniváltozata, és ha már ördög, említsük meg a legendát is.
Egészen a bronzkorig nyúlik vissza az anekdota, miszerint a kovács üzletet kötött az ördöggel, hogy a tárgyak egymáshoz illesztésének titkáért cserébe odaadja lelkét a patásnak. Később a kovács úgy próbálta magát kimenteni az alkuból, hogy képességével falhoz forrasztotta a gonoszt.
Velünk nem történt ilyesmi – végül is nagyon gonoszak sem voltunk -, viszont részesei lehettünk Tóth Csaba furulyaszóval felvezetett viráglevél kovácsolásának, amit aztán egy társaival közös kreatív zenélés követett.
Nyitókép: Tóth Csaba kovácsmester és a fújtatónál az alkalmi ifjú segéd a Kapolcska Fesztiválon 2024. szeptember 14-én a kapolcsi kovácsműhelyben.