Sorok között

Képregények hőskora – ma lenne 100 éves Marmaduke kutya megrajzolója

Több mint hatvan éven át rajzolta a komisz, ám szeretnivaló német dog, Marmaduke történetét. Száz évvel ezelőtt, 1924. május 14-én született az amerikai karikaturista, Brad Anderson.

Anno az újságok nyitottabbak voltak a fiatal olvasók felé, és a gyerekek szívesen és sokat meséltek, főleg a kutyáikról – hangsúlyozta Brad Anderson a National Cartoonist-nak adott interjújában.

Még nyomtatott napilapokat olvasott az ember, többfélét is, postás hozta házhoz az újságokat, és a lapok külön rovatot tartottak fenn a korszak egyik jellegzetes olvasnivalója, a képregény számára.

Brad Anderson New York állam egy kis falujában, Jamestownban született 1924. május 14-én.

Itt végzett a helyi középiskolában 1942-ben, majd a haditengerészetnél szolgált. Már ekkor készített különféle karikatúrákat, amelyek a haditengerészet kiadványaiban jelentek meg.

1951-ben a Syracuse Egyetemen szerzett diplomát képzőművész szakon. Reklámügynökségeknél, majd szabadúszóként magazinoknál dolgozott mint karikaturista.

Marmaduke alakját 1954-ben vetette papírra, a képregény hatalmas siker lett. Anderson egészen a 2015-ben bekövetkezett haláláig rajzolta a karaktert.

Fotó: Jelenet a National Cartoonist interjújából

MARMADUKE

Idén nyáron ünnepli 70. születésnapját a rendetlen német dog, Marmaduke. A fajtájához képest nagytestű ebet Brad Anderson 1954 júniusában rajzolta meg. Állítása szerint a kutya természetének rajzos kialakításánál Stan és Pan figuráját vette alapul. “Olyan kutyát akartam rajzolni, aminek az arca kifejező” – nyilatkozta Brad egy interjúban.

Az illusztrációkhoz a Leeming házaspár írt szöveget, így született a Winslow család: apa, anya, két gyermek és a szomszédok, akik naponta ügyes-bajos kalandokba keverednek a főszereplővel, Marmaduke-kal.

Rajongók ezrei küldték be saját kutyás sztorijaikat a képregényt megjelentető National Newspaper Syndicate-nek, ezeket a rövid történeteket a vasárnapi szám külön kis mellékletként – természetesen Brad rajzaival – közölte.

Rajzfilmsorozat is készült Marmaduke életéről az 1980-as években, 2010-ben élőszereplős filmet is forgattak a virgonc ebről, 2022-ben pedig számítógépes animációs vígjátékot.

Részlet az egyik Marmaduke képregényből

APÁRÓL FIÚRA

Brad Anderson 1978-ban Marmaduke figurájáért megkapta a National Cartoonists Society Newspaper Képregény-díját. Híres kutyájának alakja ma is ott van az újságok hasábjain és a képregényekben. Brad 91 éves korában hunyt el, 2015-ben. 2004 óta az illusztrálásban segítője fia, Paul, aki édesapja halálát követően viszi tovább Marmaduke karakterét.

2016-ban Brad szülővárosa, Jamestown egész alakos szobrot emeltetett Anderson emlékére, mellette népszerű hőse: Marmaduke.

Brad Anderson és Marmaduke szobra Jamestownban. Fotó: Braden Carmen, post-journal.com

Nyitókép: Részlet a Marmaduke képregényből

Felhasznált irodalom: Marmaduke writer would have turned 100 today