Kesztyűs kézzel a kalapos lányról
Ismertem őt régebbről, de ő engem lehet nem ismert fel.
Talán a küszöbön álló esküvő gyors megsemmisülése volt az oka, hogy ő sem kérdezte: –
Ugye te is ott voltál az ex-vőlegényemnél tartott partin?
Mert én emiatt nem akartam firtatni több mint tíz év távlatából azt a kellemetlenséget, ami miatt végül nem lett a lányból feleség.
SPOILER: Nem másik nő volt a dologban.
Homályba merül már az a parti. A divatbemutató, ahol ismét összefutottam a lánnyal, túl fantasztikus volt, és ő is túl fantasztikus volt, hogy úgy mutatkozzam be, mint a felidézett múltja.
Báli kesztyűket, elegáns kalapokat, dekoratív kiegészítőket árult, azt mondta boltja is van a nagyváros elit utcájában, ha egyszer arra járok, térjek be, és ha már itt vagyok a divatbemutatón, próbáljak fel egy kalapot, mert ránézésre kalap-és kesztyűkedvelő típusnak lát engem, – És jól is áll! – kiáltotta, miután fejemre illesztett egy bájos darabot és karomra húzta a csupa selymet. Mesélt is a fejrevalók és kesztyűk történelméről, a daliás korszakokról, amikor még kötelező ruházati kellékek voltak mindezek, és oly lelkesen, kedvesen és beható ismeretekkel beszélt, hogy magamat egy 19. századi ruhaszalon tehetős vendégdámájának éreztem. ’23 nyarán történt.
Minap a nagyváros egyik állatfelszerelés-és eledel boltjában viszontláttam őt. Távolról. Az üzlet logójával ellátott pólót viselte. Nem volt nála sem kesztyű, sem kalap.
Pózolt a kutyahámokkal teli polcnál, karót nyelve, arcán a kényszerű felkészültség szorítása, hogy a következő gazdinak lelkesen, kedvesen, beható ismeretekkel meséljen a tökéletesen illeszkedő, izzadásgátló, testet nem dörzsölő kutyahámról.
Még aznap sétát tettem a nagyváros elit utcájában. A bejárat felett halványan még látszódott a korábbi név, hogy itt valaha kesztyűkkel, kalapokkal, kiegészítőkkel kereskedtek.
Plakát rikított a kirakatablakon: kiadó…
Nyitókép: Paul Gauguin: Szieszta című festménye 1894. A festmény a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum európai gyűjteményének része. Forrás: Wikipédia
