Kóbor ebek az ókori remek mentén: kalandok Phaliosz városában

Közterületi leanderek szemétkupacok között, mecset, ókori színház és tengerparti sétány kóbor kutyákkal. Nagyon éles a kontraszt itt – jobban mondva: itt is – , Albánia második legnépesebb városában, Durrësben.

Phaliosz, Héraklész leszármazottja alapította Durrës városát i. e. 627-ben. Hívták ezt a települést Epidamnosznak is, még az illír törzsek uralta időkben. Fülledtség záport jelző felhőkkel. Ez az időjárás csap arcon bennünket amikor kiszállunk járművünkből a Shëtitorja „Vollga”, azaz a Volga sétányhoz közeli parkolóban.

Innen már látom, hogy az egykori horgászstég – vagy ahogyan Kőrösi Mária tanárnő Két nyár Albániában című könyvében írta – a piszta, felújítás alatt, az odavezető út sajnos lezárva. Cserébe viszont dekoratív graffiti a falon, nem messze a szebb napokat látott freskótól, leanderrel, szemétkupacokkal. Igen, figyelmeztettek minket, Albániában a köztisztaság még a magyar színvonalat is alulmúlja.

TINA TURNER A TÉREN

Különleges alakzat díszíti a Volga sétány pisztához közeli kis kiugrását. Első ránézésre kürt, valójában gyökeret szimbolizál, és a bronzba öntött alkotás címe is az, hogy Gyökerek. Adrian Dule szobrász készítette ajándékba a város számára. Dule elmondása szerint a szárazföldtől a tengerig nyúló gyökerek Durrës város tengerhez való kötődését fejezik ki.

Kicsit tovább sétálva Mike Jagger, John Lennon, Bob Dylan és Tina Turner életnagyságú szobrait ölelhetjük át. Turistalátványosságnak tökéletes és persze jól is mutatnak, de nehezen találunk kapcsolatot az albán tengerpart és a zeneguruk között, különösen úgy, hogy karnyújtásnyira a Partizán monumentális szobra magasodik a sétány fölé, az Albániáért hősi halált halt sok-sok hazafit jelképezve. Valószínűleg ez is az oly jellemző kontraszt része.

Mint ahogyan a romos épület a csillogó pláza mellett, ami a tér pálmái mögül tűnik elő. Játszótér is van a liget magas zöldjei alatt, sétánk ábrándos, az Adriai-tenger messzeségébe tekintő, ha szaporáznánk lépteinket, még elérnénk a kikötői kompjáratot az olaszországi Bariba. Talán ugyanezt gondolja a kóbor fehér eb a parton, tekintete a kiterjedt vízfelület felé mereng.

A látványt utcazenész keleti stílusú dallamai fűszerezik.

BALKÁN LEGNAGYOBB ÓKORI SZÍNHÁZA

Innen több utca vezet a belváros irányába, mi a Xhamia utcán kaptatunk felfelé. Az első kereszteződés sarkán áll a Durrës Albán Főiskola, ami holisztikus, kutatáson alapuló tanulási környezetet biztosít több mint tizenkét ország diákjai számára. Az angol tanítási nyelvű iskola amerikai oktatási tapasztalatokra építkezik, felelősségteljes és nemzetközileg gondolkodó fiatalokat nevel.

Tovább haladva hamarosan lépcsősorhoz érkezünk, öt-hat kutya ólálkodik a lépcsők tetején, sőt, inkább strázsáló biztonságiaknak tűnnek, egyébként ártalmatlanok. Innen már látható a Fatih-mecset, 1502-ben emelték, Hódító Mehmed oszmán szultánról kapta nevét, 1973 óta kulturális emlékmű. Eredeti minaretjét a kommunizmus idején lerombolták, az újjáépített változata egyszerűbb stílusú.

Poroszkálásunk a virágba borult parkon át az egykori várfal déli kapujához vezet. Ezen keresztülbandukolva már csak rövid séta és végre megpillantjuk azt, amiért tulajdonképpen itt vagyunk. Durrësben épült a Balkán legnagyobb ókori amfiteátruma. „A szabályos, ellipszis alakú, hatalmas méretű színház közel 20 000 nézőt fogadhatott be valamikor”- írja Kőrösi Mária és így folytatja:

„Leülök az egyik ülősor kövére, s körbenézek. Fent házak karéja, a szélben lobogó száradó ruhákkal, leander bokrok, díszcserjék, fügefák, pálmafák mindenütt. A házak olyan meredélyen néznek az amfiteátrum mélyébe, hogy azt hihetném, bele is szédülnek”

Mi is felmászunk a fenti ülősorok közé és onnan szívjuk magunkba Kőrösi tanárnő 1989-es naplójának élményeit, átitatva a mi 2024-es benyomásainkkal, görgetve magunk előtt az elmúlt 35 év és a még vénebb idők szellemiségét, megidézve a kort, amikor talpunk alatt még nem romok voltak e kövek és az emberek viadorokat csodálni jöttek ide.

ALUL IS JELENTŐS

Órák hosszat lehetne bolyongani itt, nem csak a felszín emitt-amott veszélyesen meredek üléssorai között, hanem az amfiteátrum alatt is. Alagútrendszer húzódik a mélyben, helyenként 9 méter belmagasságú folyosókkal, amelyeken az ókori gazdagok lovas fogatai közlekedtek és a lovakat is az alagútban kötötték ki.

Jelentős és viszonylag ép formában fennmaradt része az amfiteátrumnak a közvetlenül a nézőtér alatt lévő kora keresztény kápolna, falain szenteket ábrázoló mozaikokkal. A kápolna szentélyének ablakaiból az egykori nézőtérre látunk.

VELENCEI TORONY

A Kalase, a Dok Margariti és a Sotir Noka utcákon körbesétálható az alant elterülő amfiteátrum. Ez utóbbi utca végéről ha visszatekintünk a Volga sétány felé, virágözön sorfalak viszik pillantásainkat a tengerre. A Kalase amúgy az Epidamn sugárútba torkollik, ez a város 1900-as éveket idéző óvárosa, szecessziós épületekkel.

Sétáljunk végig a sugárúton, élvezzük a pálmafák és a geometrikus mintákkal operáló épületek varázsát, egyfajta Havanna-érzet tör ránk, kár, hogy ide már nem hallatszik a tengerparti zenész keleti muzsikája.

A sugárút végén öblösen üdvözli látogatóit a Velencei torony. A velenceiek a 14. században foglalták el Durrëst és több őrtoronnyal erősítették meg a már amúgy is masszív várfalat. 1501-ig velencei fennhatóság alatt maradt Durrës, majd az Oszmán Birodalom vette magához és egészen 1912-ig ők irányították.

Járművünkhöz közeledve a part fehér kutyája mellénk szegődik. Szelíd és szomorú, lábainktól pár méterre andalog, majd téblábol picit, mint a jámbor koldus, aki szótlanul és tolakodás nélkül veszi tudomásul, hogy nélküle megy tovább a világ…

Nyitókép: Kóbor ebek strázsálnak a Fatih-mecsetnél Durrësben