Kötélfonó és társai, beszédes múlt Laci bácsi háztáji múzeumában

Szentkozmadomja egy alig 100 főt számláló település a Göcsej lankáinak ölén. Itt él a 81 éves Laci bácsi, aki már ötven éve szenvedélyesen gyűjti a régi falusi élet használati tárgyait.

Jókai utca 3-as szám, takaros ház a temető szomszédságában, – Itt valóban csendesek a szomszédok – somolyog magában e sorok szerzője, és már telefonálunk is Laci bácsinak, azaz Nagy László aranydiplomás agrármérnöknek, aki feleségével immár 20 éve él itt, a zalai dombok között megbúvó kis faluban.

Kapulábon felirat mutatja: Múzeum, mert bizony Laci bácsi birodalma muzeális érték, ötven év lankadatlan gyűjtésének eredménye, amelyért tényleges múzeum is tett már vételi ajánlatot.

– De hiába – mondja Laci bácsi -, mert amíg én élek, ezek a dolgok nem eladók – mosolyog és invitál bennünket beljebb, át a rózsalugason, hellyel kínál a virágokkal tarkított kerti zugban és már meséli is a maga csodálatos történeteit.

TESZTELI A VENDÉGET

Laci bácsi gyűjtőszenvedélye egy jóbarátja révén bontakozott ki. Ez a barát – szintén agrármérnök – járta a göcseji falvakat, mániákus és tapasztalt gyűjtőként értékesebb holmik, mint pl. öntött vas kályhák után kutatott és volt, hogy László is elkísérte.

– Bennem is felvetődött egy ilyen kísérés során, mi lenne ha én is gyűjtő lennék. Persze én csak azt mertem elkérni, ami a barátomnak nem kellett. Favillával kezdődött.

Zalaegerszegen családi házban laktak, a ház alatt nagy pincével, Laci bácsi ott halmozta fel a gyűjteményt. Amikor 20 évvel ezelőtt nyugdíjba ment, ezt a szentkozmadombjai házat, a felesége szülői házát rendbe tették és alakították ki a pajtában a múzeumot.

Sétára indulunk. Több száz múltbéli dolog található itt, sok esetben ugyanazon tárgyból többféle – pl. parazsas vasalók -, ami egy hagyományos múzeumra kevésbé jellemző. Házigazdánk szívesen teszteli a vendégeket, rá-rámutat egy-egy eszközre, tudja-e az illető micsoda és mire használták. – Önök látom készültek – mondja vidáman miután felismerjük a hurkatöltőt vagy a mángorlót -, de ez a kevésbé jellemző, van aki semmit sem ismer fel, viszont csodák csodájára a füles zománcozott bilit mindenki – meséli nevetve.

EGY SUHINTÁSRA TÖBBET

Sajnos arra nem volt ideje, hogy a gyűjteményt karban is tartsa, ahogyan fogalmaz: „Én csak gyűjtöm”. Háztáji múzeuma részt vesz a Göcseji Dombérozó rendezvényen is, ilyenkor egész nap tárlatvezetést tart. Családi ereklyeként tartja számon az orosz táskavarrógépet, amit édesapja 1942 karácsonyán a Don-kanyarból hozott haza.

A gyűjtés nem korlátozódott csak a Göcsejre, szerte az országból található itt eszköz, ugyanis Laci bácsi minden felajánlást elfogad. Sőt, még külföldi holmit is találunk. Van olyan kolompja, amit Hollandiából, egy ottani gyűjtőtől nagy-nagy könyörgések után kapott, és a fapapucs szintén holland szerzemény. 50 évesen 2 hónapig Hollandiában tanult továbbképzésen. – Amikor hazatértem, a feleségem mondta, hogy többet ilyen hosszú időre nem maradhatok távol – vigyorog vendéglátónk.

Megnéztük a különleges tárgynak tartott pipitérszedőt is. Ezzel az eszközzel a fészekvirágú pipitér fejét könnyen le lehetett vágni a tőről, és egy suhintásra többet összegyűjteni, ami gyorsabb volt, mintha külön-külön vágnánk le a virágfejet.

EGYMILLIÓT KÍNÁLTAK ÉRTE

Laci bácsi 28 évig igazgatta a bocföldei termelőszövetkezetet. – Szorgalmas, rendszerhű ember voltam – mondja – kaptam rengeteg kitüntetést, a Munka Érdemrend bronzfokozatot Losonczi Pál egykori földművelésügyi minisztertől vettem át a Parlamentben.

Díjai egy részét is itt a múzeumban helyezte el, épp úgy mint ükapja már napszítta nemesi oklevelét, vagy azt a vitézzé nyilvánító okiratot, amit egy szentkozmadombjai parasztházban a padláson talált.

– Eladták a házat, elmentem segíteni takarítani és ott találtam ezt az okiratot, eredeti Horthy aláírással. A ház tulajdonosának nem kellett, így elhoztam a múzeumba. Azóta egyébként ajánlottak érte egymillió forintot, de ez sem eladó.

TISZTELETBEN TARTANI

Ismét jön egy kis tudástesztelés, de ezúttal Laci bácsi kifog rajtunk. Nem ismerjük sem a tejszeparátort, sem a kötélfonót. Előbbinél a tej fajsúlya alapján egyik csatornán jött ki a tejzsír, másikon a savó, a néhai tejcsarnokokban használták. Utóbbinál a kenderzsinórok a tekerők forgatása révén, fogaskerekek segítségével összesodródtak és így készült a kötél.

– Soha nem úgy gyűjtöttem, hogy direkt evégett indultam – magyarázza Laci bácsi -, hanem ahol épp voltam, ott ráállt a szemem bizonyos dolgokra és megkérdeztem, mi a sorsa. Ha családi ereklyeként említették, akkor azt tiszteletben tartottam, de a legtöbb helyen azt mondták, hogy ha kell, vihetem.

Persze volt olyan is, ahol a Mennyit ad érte?- kérdés is elhangzott, ez esetben megegyeztek egy árban.

Laci bácsi egyébként meghatározott tempó szerint éli nyugdíjas napjait. Nem kel korán, délelőtt nyomtatott sajtót olvas és a nap végére 1 liter bort elfogyaszt. Bennünket is megkínál jóféle fehérrel, az „Asszonyfektetővel”, ami háztáji múzeumlátogatásunkra fel is teszi a koronát.

Nyitókép: Laci bácsi a háztáji múzeuma bejáratánál, Szentkozmadombja, Jókai utca 3.