Happening

Különlegességek, időutazás és gépek szeretete a város szívében

Trabant 600, Subaru Impreza, Fiat 126, Dodge Challenger és még sok egyéb márkájú, különleges kocsi érkezett a szombathelyi Fő térre május 10-én délelőtt, a második The Elite autós találkozóra.

A Joskar-Ola Alapítvány és a Fitment Family szervezésében, dr. Nemény András polgármester engedélyével 2025-ben is begördültek az autócsodák Szombathely szívébe, a Fő térre. Ritkaságokat, különleges építéseket, érdekes kocsikat csodálhatott meg a közönség és volt zsűrizés is.

Három évvel ezelőtt Beő Péter főszervező álmodta meg ezt a rendezvényt, hogy mindenki számára nyitottá tegye az autós közösségek életét.

– Felhívásunkra 800-an jelentkeztek, ebből száz kocsit válogattunk be, amelyek most itt a Fő téren megtekinthetők. Közülük az 5 fős zsűri választ autókat a TOP 10-be. Nem csak tuningautók és legszebb építések vannak, hanem azt is figyelembe vesszük, hogy a tulajdonos mennyi munkát és időt fektetett bele az autójába – mesélte Péter, akinek a járműve, egy piros VW Golf 3 szintén képviseltette magát az eseményen.

KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY

Kegyeibe fogadta az időjárás is ezt a különleges rendezvényt, napsütés és kellemes hőmérséklet társult a látvány élvezetéhez. Gyerekek szüleikkel, kamaszok baráti társaságokkal, idősebb párok és egyedül érkező nézelődők is tiszteletüket tették a járművek között, ahol pl. a Taxi című klasszikus film címszereplője, a Peugeot 406 is megjelent.

Kelemen Krisztián városi tanácsnok a megnyitóbeszédében hangsúlyozta: szeretnék, ha mindenki úgy érezné, hogy részese ennek a közösségi élménynek és az autózás mint városi sport, sokkal többet jelenthet mint pusztán a sebességről vagy versenyzésről szóló szórakozás.

– A gépek szeretete hatalmas érző szívet takar minden autósban – fogalmazott köszöntőjében Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány elnöke, aki azt is elmondta, hogy jótékonysági célokat is szolgál a találkozó, egyik autós társuk beteg kutyusának a műtétjére gyűjtenek.

TÖBBSZÖR BEVÁLOGATTÁK

Szilvágyi Krisztián Győrből érkezett Seat Leon 1P Facelift, 2011-es évjáratú autójával. Az autót 2022-ben gyári állapotban vásárolta, azóta pár átalakítás történt, mint body kit, nagy felni, levegős futómű, fóliázás, egyedi 3D nyomtatott alkatrészek.

Régen Seat Cordobája volt, akkor a márkán kívül magát a Seat-os közösséget is megszerette.

– Többször beválogatták az autót ilyen jellegű rendezvényre, a legnagyobb ahol eddig voltunk, a budapesti AMTS, Autó, Motor és Tuning Show és tervben van, hogy megyünk külföldi rendezvényre is. A kocsi karbantartása nem egyszerű feladat, nem bevásárolni járós autó, nincs napi használatban, hétvégén járunk el vele – mesélte Krisztián.

Szilvágyi Krisztián és menyasszonya Ica a Seat Leon 1P Facelift mellett

ÉS JÖJJÖN EGY KIS ÉLMÉNYCSOMAG:

Nyitókép: Látogatók a The Elite Vol2. autós találkozón Szombathelyen a Fő téren, 2025. május 10-én.