„Lelki sztriptíz” a nemzetközi vízgazdálkodás egyik legismertebb magyarjától
– Hölgyeim és Uraim! Legyenek felkészülve egy lelki sztriptízre! – fogalmazott Bogárdi János professzor azon a költői esten, ahol az 1964 és 2026 között íródott versei legjavát osztotta meg közönségével.
Meghitt és mélyen személyes. Így jellemezném a családtagok, barátok és kollégák körében töltött költői estet. Illik-e egyáltalán tudósítást írni egy ilyen bensőséges hangulatú eseményről, a 80. születésnap és a versekbe szedett lelki kitárulkozás világáról?
Aztán eszembe jutott, hogy manapság – illetve már jó ideje – mily sokan vannak, akik költészetnek tekintik a pongyolaságot és a „Fű zöld, az ég kék”-típusú szösszeneteket. Nem ebbe a kategóriába tartoznak Bogárdi János versei.
– Kötetbe rendezi? – kérdeztem tőle az est végén.
– Ennyire jónak nem tartom – válaszolta szerényen, pedig szerintem irodalmi mércével magasan túlszárnyal sok, már több kötettel rendelkező kortárs költőt a Rímbeszedett rajongások című „lelki sztriptíz”.
NEMZETKÖZI HIDROLÓGUS
Bogárdi János (szül. 1946) nemzetközileg elismert hidrológus, a vízi biztonság és a környezeti kockázatkezelés szakértője.
Mérnöki diplomát a BME-n szerzett, majd Németországban és az USA-ban folytatott tanulmányokat.
Pályafutása csúcsán az ENSZ-nél töltött be meghatározó pozíciókat: alapító igazgatója volt a bonni ENSZ Egyetem Környezeti és Emberi Biztonsági Intézetének (UNU-EHS), és vezette az UNESCO nemzetközi hidrológiai programját is.
Kutatásaiban úttörő módon kapcsolta össze a vízgazdálkodást a globális biztonságpolitikával és a klímaváltozás okozta migrációval.
A Bonni Egyetem professzoraként és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjaként a fenntartható vízi rendszerek egyik legfontosabb elméleti szakembere, aki már évtizedekkel ezelőtt rávilágított a tiszta ivóvíz stratégiai jelentőségére a világpolitikai konfliktusokban.
(Fotó: Christoff Pauw/stias.ac.za)
SZERELMI LÍRA
Több mint hatvan év szerelmi líráját hallhatta a közönség 2026. április 27-én a kőszegi Festetics-Chernel Palota szalonjában. Önmagát a szerző rímelő mérnöknek nevezte, aki rajong a magyar nyelvért és a magyar rímekért.
Első versét 14 éves korában írta. Témáit a múzsái ihlették: életének szerelmei. Asszonyok, akikkel a megélt gyönyöröket trágárságok nélkül vetette papírra. Asszonyok, akik több ezer kilométer távolságból is ölelték a lelkét. Asszonyok, akikkel örömökben és bánatokban osztozott. Asszonyok, akik mennyei mivoltukban is vele maradtak örökre.
A költői esten Bogárdi János és Varga Kata-Lina magyar-francia színésznő előadásában keltek életre a válogatott versek. Kedves párbeszédek vezették át egymásba a történeteket, miközben a kivetítőn fel-felvillantak a professzor életének emlékezetes képei.
Hallhattunk eszperente nyelven íródott alkotást, és Kosztolányi: Akarsz-e játszani? című művének Bogárdi János átiratát is megismerhették a vendégek.
– Legalább ötszáz vers született az elmúlt hatvan évben, nemrég álltam neki elektronikus dokumentumba rögzíteni, sok közülük még csak kézirat formájában létezik – mesélte nekünk Bogárdi János.
Bár lehet kötetbe nem kerülnek, ezen a felületen a szerző engedélyével most néhányat megosztunk az olvasókkal.
Bogárdi János: ÓDA
Bogárdi János: Kispajtásom mersz-e lenni?
Kétágú fája a világnak!
Mindkét gallyad szent teher alatt görnyed!
Puha fészkébe ágyazva szundít százezer bimbója a jövőnek,
Magukban hordanak minden lényeget,
– S az emberiséget.
Eljövendő szavak testet öltve,
Új szerelmek szendergő csírái;
S régi fájdalmak fáradt folytatói.
– Szeretem benned meg sem nemzett utódaim,
S szelíd szavaim szellőjével legyezem tömött sejt-fürtjeidet,
Melyekben ismeretlenül ott lappang a Kiválasztott,
Hogy holnap emberré formálja szenvedélyem.
– S ha mégsem?…
Mégsem bomolna millió sejtté!
A részeg csókom, illetve tűzpiros virág?
– Akkor is szeretlek!
Magáért szép kebledet,
A vért szállítva buzgólkodó eret,
Mi bőre alól átdereng,
(Mint halvány mosoly festett Madonna-arcon),
S nem sejti, munkája mily meddő;
De céltalanságában mégis nagyszerű.
(Reflektálás Kosztolányi: Akarsz-e játszani versére – szerk.)
Tudsz-e még játszani,
Hisz az őszbe nézünk?
Mersz-e még vállalni,
Mégha van is pénzünk?
Mit mond a komolyság,
Vidámságunk fojtja?
Ellene jön óvás:
Felhő, az ég foltja.
Kedvedre lenne még
Egy pár rituálja?
Mit táplál a remény,
Hogy az időt állja.
A cukrot dugod-e
Nevetve a számba?
Hatását tudod-e,
Vagy oldod teámban?
Szaladsz-e a vízbe
Kézenfogva velem,
S ha elesve spriccel
Megnyalod-e sebem?
Mersz-e hemperegni
A szines szőnyegen?
Szép szóval szeretni,
Hogy megáll az eszem?
Szőjjük-e az álmot
Nagy merészen tovább?
Csomó van a szálon.
Nem tudjuk, hogy hol áll,
Áll-e öröm sátra?
Ahová bebújni
Hívlak holnap, s máma.
Ne engedd lefújni!
Ez a játék oly szent!
Fejbőröm bizsereg,
Lelkem lebeg ott fent,
Hol vár angyal sereg.
Hozd a mennyet le a főldre,
Mégha rettent is a dörej,
Hadd élvezzük mi örökre
Az édes gyermeki röhejt.
Játszva élni valóságot,
Boritson be e szent gomoly.
Valóra válik az álom,
Vidám vagy és mégis komoly.
Bogárdi János: Van egy sírom Farkasréten
Fagyott arcán szigorúság,
mint egy végső szemrehányás,
mint egy kusza „mene tekel“:
élned kell az ítélettel,
hogy könnyű vagy, s az élet nehéz.
Számomra ez itt a vég:
mélyre hullás, csöndes fenék.
A sikernek nem kell emlék,
csak a csőd az, mi nem enged,
úgy feszíti szét a lelked…
mint a vád, feletted lebeg
a kérdés meg a felelet:
mit hozhat még ez az élet?
Van egy sírom Farkasréten!
Túl vagyok a temetésen:
Van egy sírom Farkasréten.
A temető földesura…
Mind a szó, mind érzés fura.
Alig több mint négyzetméter
S magába zár annyi véget,
álmot, reményt, rosszat, szépet…
Felidézem mind a képed…
Pereg a film, nincsen vége!
Mint Sziszifusz öröksége
Téged terhel nehéz súlya
sírkövének. Koszorúja
nem dicsőség hírmondója,
nem őróla szól az óda.
Nekem sem jár érdemérem…
Van egy sirom Farkasréten!
Lépteim az őszi lombon
Visszhagoznak a sírdombon.
Futnék én már messze, gyorsan,
hogy a gondjaim elhordjam.
A lábamat majd lejárom,
egyre kisért még az álom,
a csodát már hiába várom.
Elvesztettem én a párom.
Kimondani sincsen merszem,
de felvillan minden percben
gondolatban, szívverésben:
Van egy sírom Farkasréten!
Halott nem tud védekezni,
s bár nem tudod megölelni,
megfojthatod szerelemmel
a széteső elemeket.
Nem tartja fenn se kő, se bronz
A port, amely magához vonz.
Mindenen úr az enyészet,
nem értem én az egészet.
Vesztettem én minden téren,
van egy sírom Farkasréten!
Nyitókép: Varga Kata-Lina és Bogárdi János a költői esten 2026. április 27.
