
Masszírozást is kaptak a kézműves natúrkozmetika tárlat vendégei
„Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni.” – írja Patrick Süskind A parfüm című művében, és ugyanezt élték át azok a szakkörösök és látogatók, akik részt vettek a Natúrkozmetika tárlat megnyitóján, Sümegcsehin.
Első kozmetikai önképzőkörük kézműves termékeit mutatták meg a közönségnek Sümegcsehin a helyi szakkörösök. Május 8-án este az Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában gyűlt össze a kis közösség, hogy megcsodálják az elmúlt hetekben alkotott natúrkozmetikumokat.
Korábban volt gyertyakészítő és mézeskalácsos szakkör, 2024-ben pedig a Natúrkozmetika foglalkozás indult el öt fővel, a „Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért” 2024-es A Szakkör program keretében, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, és az önkormányzat is vállalt önrészt, pl. tárolóüvegcsék vásárlásával.
Húsz alkalommal, 20 különböző terméket készítettek természetes alapanyagokból. Minden egyes foglalkozáson egy-egy termék készült főzéssel, összekeveréssel. A legtöbb termék alapanyaga a kendermagolaj, ehhez társítottak shea vajat, méhviasz pasztillát, illóolajokat. A termékek egy része egyszerű összekeverés, hideg előállítás, de volt olyan is, amit melegíteni kellett és eltalálni az optimális időt.
ELHIVATOTTSÁG EREJE
Tartósítószert nem tartalmaznak, emiatt eltarthatóságuk korlátozott, 1 év vagy ennél kevesebb. Minden üveget alkohollal fertőtlenítettek a feltöltés előtt. Arckrémek, ajakbalzsamok, mosószerek, fürdőbombák, kutyáknak tappancskrémek, emberi használatra szúnyog-és kullancsriasztók – többek között ezek készültek a szakkörön, amelynek koordinátora Borsi Károly közművelődési szakember volt.
– Férfi létemre bepillantást nyerhettem ezekbe a dolgokba is, jó volt a hangulat, sok új dolgot tanultunk, egyik résztvevőnk kismamaként kezdte a foglalkozást, az utolsó pár alkalmon már nem tudott velünk lenni, mert közben megszületett a gyermek – mesélte nekünk vidáman Károly.
Sziva Erika polgármester asszony a köszöntőjében kiemelte: a szakkörön az elkészült termékeken kívül jó volt az együtt töltött idő is, sokat beszélgettek és egy új szakma alapjait is megismerhették. Farkas Ildikó, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatója az együttműködés erejéről és az elhivatottság fontosságáról beszélt a tárlatmegnyitón:
– A kiállított alkotások nem csupán tárgyak, hanem magukban hordozzák a tanulás örömét és az együttműködés erejét. Egy-egy darab mögött ott rejlik az alkotók szenvedélye és elhivatottsága. Legyen ez a kiállítás egy inspiráció mindannyiunk számára, hogy továbbra is támogassuk a közösségi alkotótevékenységet és a helyi értékek megőrzését – mondta Farkas Ildikó.
Szabó Tünde, a szakkör egyik résztvevője masszázzsal is foglalkozik. A kiállítás különlegességeként az egyik kézműves termékkel megmasszírozta a vendégek kezeit. Május 23-ig látogatható a tárlat az Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában.
Borsi Károly bemutató jelleggel az iskolásokat is szeretné átcsábítani, és bízik abban, hogy a későbbiek folyamán is lesz igény erre a szakköre.




Nyitókép: A Natúrkozmetika szakkör tárlatmegnyitója Sümegcsehin 2025. május 8-án.
Ezeket is érdemes megnézni

Gyermekkori vágyak forogtak a Nemzetközi Verkli Találkozón
2024.09.08.
Arcok, tájak tűzírással: az egykori profi sportoló faégetéssel készít csodás alkotásokat
2024.02.07.