Római légiósok vigyázzák a Szent Márton-gálát
Happening

Még az Oscar-gála ceremónia se ilyen hosszú

Este 8-kor még nem láttuk az este 6-kor kezdődött Szent Márton-gála végét. 

November 11-én a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban rendezték a hagyományos Szent Márton-gálát, amely egyben a város életében kiemelkedő szerepet vállaló szakemberek és magánszemélyek díjátadó ünnepsége is. 

– Külső körülményektől függetlenül csak a mi belső választásunk a döntő, látnunk kell, hogy a legszebb palást is csak egy posztó és félbevágható, ha az életet menthet, erre tanított Szent Márton – mondta megnyitó beszédében dr. Nemény András, Szombathely polgármestere.

Római légiósok vigyázzák a Szent Márton-gálát

Szent Márton tisztelete Magyarországon 2023-ban felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékbe.

A rendezvényen fellépett többet között Gryllus Dorka, Korponay Zsófi, Peltzer Géza, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Paragvári Általános Iskola Kodály kórusa is.

Főleg utóbbiak vártak sokat a sorukra, a diákok már este 6 órakor a helyszínen voltak, de előadásukat csak este negyed 9-kor hallhatta a közönség. Szervezési hiba, hogy egy díjátadó gyermekfellépőivel kiváratják szinte a műsor végét. 

A nézők között egyébként már háromnegyed 8 magasságában halk háborgás indult el és többedmagukkal a távozás útjára léptek.

Gála ide, gála oda, a türelem még akkor is mulandó, ha a rendezvényre a belépés ingyenes.