Happening

Mentett Szívek Napja, Művésztelep, Madárshow- mutatjuk az októberi programokat

Jönnek a hűvös őszi napok, de a vasi civilek programjai melegséget hoznak a szívekbe. Mutatjuk az októberi civil sajtóreggelin elhangzott programokat.

DÍSZMADARAK

A SAVARIA Díszmadártenyésztő és Állatbarát Egyesület szervezésében október 10-12-én rendezik a
Oladi Díszmadár kiállítást, az Oladi Technikum tornatermében. A pénteken 9 órakor kezdődő eseményen
99 hazai és nemzetközi tenyésztő madarait tekinthetik meg a látogatók.

Lesz szakmai kerekasztal beszélgetés, besétálós röpde relaxációs zenével és papagáj show is, ez utóbbi pénteken 16 órakor. A rendezvény célja, hogy a közönség megismerje a díszmadarak és tenyésztésük sokszínű világát. Bővebben az eseményről a kiállítás Facebook-oldalán olvashatunk.

JÁKI MŰVÉSZTELEP

Kilencedik alkalommal rendezik meg Jákon október 18-án a Jáki Művésztelep záróprogramját, különleges kiállítással és kulturális programmal. Az eseménynek otthont adó Ady Endre Művelődési Házban a művészek nyár folyamán készített alkotásait tekinthetik meg a látogatók.

Helyi értékek, mint például a Jáki templom vagy Szent György alakja álltak az inspirációk középpontjában. A Jáki Kulturális Élet Egyesület és Ják Önkormányzata által felkarolt rendezvény célja a kortárs művészet és a helyi közösség közelítése, a helyi értékek átörökítése.

MENTETT SZÍVEK NAPJA

Október 18-án a szombathelyi Harmónia Kutyavilág területén (Mikes Kelemen utca), 11 órától szerveznek családi kutyás napot, a Mentett Szívek Napját. A programon több állatvédő szervezet is képviselteti magát, lesznek kutyás ügyességi feladatok, kutyaszépségverseny, ismeretterjesztő előadás, ünnepi tortázás és tombola is.

Nevezni a helyszínen lehet. A tombola teljes bevételét a Fekete István Állatvédő Egyesületnek ajánlják fel. Az esemény részletes programja itt.

AKADÁLYMENTES ELŐADÁS

Idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) Vas vármegyei Szervezete. A jubileumhoz kapcsolódóan október 24-én 17 órakor akadálymentesített színházi előadás várja az érdeklődőket, az Óz, a csodák csodája című musical előadást jelnyelvi tolmács jeleli.


Helyszín: a szombathelyi Weöres Sándor Színház. A rendezvény alkalmat teremt a fogyatékossággal élő emberek kulturális részvételének növelésére. Bővebb tájékoztatás elérhető a SINOSZ honlapján.

JÓTÉKONYSÁGI KONCERT

Remény szólamai címmel október 11-én, 19:30-kor ad jótékonysági koncertet a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Güssingi Városi Kórus közreműködésével.

Támogató jeggyel a a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász által működtetett Győrvári Edith Családsegítő Központ esélynövelő szeretetszolgálatának működtetéséhez járulhat hozzá a látogató. A jótékonysági koncert sajtótájékoztatójáról készített cikkünk itt olvasható.

NEMZETKÖZI SPORTVERSENY

A Mozgássérültek Vas Vármegyei Egyesületének szervezésében október 25-én Szombathelyen, a Szelestey László utca 42-ben kellemes hangulatú sportversenyt rendeznek, amelyre október 17-ig várják
mozgássérült, fogyatékossággal élő embertársaik jelentkezését darts, lengőteke és botsa sportágakban.

A részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött. A szervezők gulyást is főznek, az első három helyezett díjazásban részesül, lesznek segítők és egészségügyi személyzet, és szeretettel várnak minden, az esélyegyenlőségre nyitott érdeklődőt is.

Jelentkezés versenyre és részletek itt.

HALLOWEEN TÚRA

Október 31-én 18 és 21 óra között szervezi hagyományos Tök jó Halloween túráját a Vasi Vándorok Sportegyesület. Rajt és cél a Szombathelyi Emlékmű. Különleges feladatokkal készülnek a szervezők, a résztvevőket pedig arra kérik, hogy öltözzenek félelmetes jelmezekbe és hozzanak töklámpást.

Az ingyenes rendezvény célja a környék rejtett szépségeinek felfedezése és a közösségi természetjárás népszerűsítése. Regisztráció és bővebb információ az egyesület Facebook oldalán.

AZ ÉV VÁRMEGYEI ÖNKÉNTESE

Idén első alkalommal hirdeti meg az „Az Év Vas Vármegyei Önkéntese” pályázatot a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A civil szervezetek 2025. november 14. 16:00 óráig adhatják le a jelöléseket junior (25 éves korig) és senior (25 éves kor felett) kategóriákban.

Bárki, aki aktív közérdekű tevékenységet végez, jelölhető. A díjakat az Önkéntesek Világnapja alkalmából adják majd át. Bővebb felvilágosítás és részletek itt.

Nyitókép: Civil sajtóreggeli a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodájában 2025. október 7-én. Fotó: Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ