Mérlegelés, stúdiózás, old school padlóápolás a Retro Kirakatban
Fillérekért teleraktuk a közértes bevásárlókosarat, kávéztunk az egykori Platán presszóban és még a Jamie és a csodalámpa mesesorozat Sajó kutyáját is megsimogattuk a zalaszentgróti Retro Kirakatban.
Szeptember 22-én, a Kulturális Örökség Napjai programsorozat részeként ismét kinyitott Zalaszentgróton a Retro Kirakat. Az egykori Béri Balogh Ádám Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola osztálytermei adnak otthont az állandó tárlatnak, amely Szabó István álma nyomán valósult meg és várja a múlt iránt érdeklődőket.
Négy osztályterem, négy múltbéli történet. Na és persze a folyosó, ahová az egykori Platán presszó költözött, karos kávégéppel, virágmintás csészékkel, csatos üveg Bambival, a falakon öregdiákok tablóival és a retro hangulattal, amikor még Sokol rádióból hallgattuk a híreket…
– Nem élhettem ebben a korban, 1989-ben születtem – mesélte István -, de nagyon érdekelt ez a korszak, a formai megoldásai nekem jobban bejönnek, mint a mai dolgok. Nekiálltam gyűjteni a szocialista éra holmijait és amikor 2012-ben a Béri Balogh Ádám iskola bezárt, Zalaszentgrót Város Önkormányzata úgy támogatta a kiállítás létrejöttét, hogy felajánlotta az osztálytermeket.
INTERAKTÍV KÖZÉRT
István egykor maga is az iskola tanulója volt. A 17-es terem, ahol anno harmadikosként tanult, ma a Retro Kirakat vegyesboltja és fodrászszalonja, valamint itt került kialakításra a kemping sarok és a helyi tűzoltók gyűjteménye is.
A fodrászat egy elhunyt zalaszentgróti fodrász komplett szalonja, amelyet a fia ajánlott fel a Retro Kirakat számára. A vegyesboltban bontatlan retro termékeket, pl. kiló cukrot is találunk, de van itt Szobi szörp és Bedeco kakaó is. Fillérekért telepakolhatjuk a retro bevásárlókosarat és interaktív módon közértes vásárlók és/vagy eladók lehetünk, hogy mérlegeljük a Kádár-korszakot.
A 14-es számú osztályteremben Zalaszentgrót szocialista relikviái fogadják a vendégeket, többek között néhai címerekkel, utcatáblákkal, csapatzászlókkal. A 15-ös terem a szocialista magyar ipar technikatörténeti vívmányait vonultatja fel, rádió-és tévéstúdió lehetőséggel, ahol visszanézhetjük magunkat, mint hírolvasó.
KULTÚRTIVORNYA
Kezdetben csak két teremben volt kiállítás, aztán jött az ihlet, hogy legyen retró lakás is. – Ezt a 16-os osztályteremben, ahol negyedikes koromban tanultam, alakítottam ki – magyarázta István. Retro adást ad a televízió, a nappaliban kipróbálható az egykori padlóápoló gép és akár fával is fűthetünk, mert a konyhai kis sparhelt csöve a kéményhez csatlakozik.
Sajó kutya a Jamie és a csodalámpa mesesorozatból kényelmes zugra lelt itt, és próbálkozhatunk távolsági hívással a tárcsás telefonon. István amúgy a szállodaiparban dolgozik, és a Retro Kirakat a szenvedélyes hobbija. Az ingyenesen látogatható tárlat évente négy alkalommal tart nyitva: május elsején, Múzeumok Éjszakáján, augusztus 20-án és a Kulturális Örökség Napján.
2025-ben lesz 10 éves a Retro Kirakat. István nagyszabású műsorral készül és az is tervben van, hogy csatlakozik a Zalavölgyi Kultúrtivornya programsorozathoz.
Nyitókép: Interaktív közértben mérlegelés a zalaszentgróti Retro Kirakatban 2024. szeptember 22-én, a Kulturális Örökség Napján.