Happening

Minden hely megtelt a Nyugdíjas egyetem izgalmas előadásán

Sőt: még plusz székeket is kellett hozni, olyan sok érdeklődő érkezett 2024. március 26-án az ELTE SEK könyvtárának konferenciatermébe, ahol Dr. Lakotár Katalin nyugalmazott egyetemi docens Svájcról tartott előadást.

Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 50 év felettieknek szervez különféle előadásokat az ún. Nyugdíjas egyetem keretei között.

– Már a 19. szemeszternél tartunk, az érdeklődés töretlen, minden résztvevő kap tőlünk egy Leckekönyvet, amelybe épp úgy pecsételünk, mint a tényleges egyetemi hallgatók esetében – tudtuk meg Tőke-Reiber Anita pedagógiai szakértőtől, a rendezvény egyik szervezőjétől.

Tőke-Reiber Anita (jobbról) köszönti a résztvevőket és Dr. Lakotár Katalin előadót (balról)

ISMERETTERJESZTÉS SZENIOROK SZÁMÁRA

Az immár 10 éves múltra visszatekintő Nyugdíjas egyetem szemeszterenként 4-5 előadást szervez idősek számára, változatos és érdekes témakörökkel.

A szervezők célja, hogy a szenior korosztály szociális kapcsolatait kiterjessze, valamint gondozza az élethosszig tartó tanulás tevékenységet, ismeretterjesztő és gyakorlatorientált programok formájában.

Minden félév végén oklevelet vehetnek át a nyugdíjas “egyetemi hallgatók”, és idén szemeszterzáró ajándékként a szombathelyi Püspöki Palotában és a Székesegyház tornyaiban tartanak nekik vezetett látogatás.

Ilyen a nyugdíjas egyetemisták leckekönyve, amelybe minden előadás alkalmával pecsétet kapnak a részvételről


EGY MINDENKIÉRT, MINDENKI EGYÉRT

Dr. Lakotár Katalin nyugalmazott egyetemi docens 2022-es svájci körutazásáról tartott izgalmas, képes beszámolót. A 26 kantonnal rendelkező Svájcban alulról építkező, konszenzusos demokrácia van, ahol az egy mindenkiért, mindenki egyért – elv érvényesül.

Jelenlegi lakosságának 20%-a külföldi és időszaki vendégmunkás, a legnagyobb beszélt nyelv a német, az ősi rétoromán nyelvet 1-1 faluban még ismeri a lakók többsége.

Az alpesi gleccserek fele Svájcban található. Sajnos a klímaváltozás miatt az elmúlt száz évben 500 gleccser tűnt el, évente akár 10 métert is visszahúzódhatnak. Kínai mintára, az olvadás lassítása végett, ponyvával takarnak le gleccsereket.

Katalin érdekes adalékként említette, hogy 2004-ben látta először a Rajna-vízesést és az akkori állapotához képest 2022-ben már lényegesen kevesebb víz volt benne.

Dr. Lakotár Katalin előadást tart Svájcról

“Nagyon örülünk, hogy ilyen sok érdeklődőt vonzanak a Nyugdíjas egyetem előadásai.”

Tőke-Reiber Anita

Nyitókép: Teltház a Nyugdíjas egyetem előadásán 2024. március 26-án