Mint 1800-ban: lovas kocsi is felbukkant a Farkas-erdőben

Hőség idején vágtunk neki Magyarország egyik legnagyobb összefüggő erdejének, a Farkas-erdőnek.

Sárvárt a Celli úton elhagyva kanyarodunk rá a 84-es fűútra, Gérce irányába. Kb. 4 kilométert haladunk és jobbra, egy erdei aszfaltútra fordulunk. Mivel a 84-es forgalmas út és sokan 180 km/h-val közlekednek, ezért ne lepődjünk meg, ha egy idióta ránk dudál, amiért indexelünk és lassítani merészelünk a befordulás előtt.

Nagyjából 1 kilométer után jutunk el a parkolónak kijelölt murvás placchoz. Meglepően sok az autó, – Kánikulában inkább túráznak mint strandolnak a népek? – kérdezzük egymástól, aztán hamarosan kiderül, hogy a közeli Rózsáskerti erdészházban cserkészek táboroznak, közülük érkezhettek néhányan kocsival. Sátraik és függőágyaik a házikó kertjében pillednek, a fiatal táborlakók pedig épp ebédelnek.

Persze mielőtt az erdészlakot érintenénk, áthaladunk a Farkas-erdő feliratú „kapu” alatt, amit rövidesen egy kóddal nyitható sorompó követ. Ez újdonság, bizonyára a rendzavaró autósok sokszori előfordulása hívta életre. Egy rövid szakaszon a szűk aszfaltúton halad az Országos Kéktúra, pecsételni a Rózsáskerti erdészháznál lehet.

HOL A FARKAS?

Célunk a Scherg Lőrinc-kilátó, ami a parkolótól kb. 7 kilométer, részben aszfaltúton, pár fontos emléket érintve, többnyire árnyékban, magas ősfák alatt. Ahol az ágak az út egyik és másik oldalán nem borulnak egymás nyakába és teret adnak a napnak, ott a forró sugárzás gyermekkorunk kátránypufijait hozza létre. – Szerettem ezekre ráugrani és kipukkasztani őket – meséli egyikünk a megolvadt aszfaltra mutatva.

Kialakított pihenőhelyek padokkal, tűzrakóval várják a kirándulókat és útszéli táblák jelzik a fontos helyeket. Első ilyen Scherg Lőrinc és feleségének síremléke. Scherg Lőrinc 1909-től 1938-ig volt a Farkas-erdő főerdésze. Saját telepítésű tölgyfái alatt helyezték végső nyugalomra. Na de honnan ered a Farkas név?

A legenda szerint régen rengeteg farkas tanyázott az erdőben, a történelmi iratok azonban a Bejc nemzetségbeli Farkas préposthoz kötik az elnevezést. 1252-ben kelt okiratban „ama Farkas erdeje” néven említik. Tulajdonosokból az évszázadok folyamán nem volt hiány. Birtokolták a a Nádasdyak, a Habsburgok, III. Lajos bajor király, 1945 után államosították, aztán a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-hez került.

BANYAFA

Találkozunk egy csomagokkal jól felszerelt kéktúrázóval, ő Káld település felől jött az erdőbe és a Rózsáskerti erdészházhoz, a következő pecsételőhelyhez tart. Mi hamarosan ismét letérünk az aszfaltútról, hogy megnézzük a valaha szebb napokat látott Banyafa maradványait.

A banyafák kocsánytalan tölgyek voltak, a legnagyobb törzskerülete 648 cm, magassága 23 méter és koronaátmérője 32 méter volt. A 300 éves matuzsálemet 1995-ben egy vihar döntötte ki, azóta az avar a nyughelye. A Kéktúra honlapján találtunk egy régi fotót a nagy Banyafa hőskorából. Neve abból a hiedelemből fakad, hogy tövüknél találkoztak szombat esténként a boszorkányok.

LE-FEL, LE-FEL

Visszatérünk a hosszú, egyenes aszfaltútra, ami a Hidegkúti Vadászháznál éles jobbkanyarra vált, folytatása már kavicsos és a fordulónál egy szintén kavicsos, felfelé vezető mellékút csatlakozik hozzá. A görbületnél padok és sütögető hely hív pihenésre, ha pedig követjük az aszfaltút murvássá váló irányát, egy csodás allét érünk el. Bal felén erdő, jobb felén mező és a Kisboldogasszony kápolna fogadja a tekintetünket.

Túránkat azonban nem erre folytatjuk, hanem felkapaszkodunk a fentebb már említett mellékútra. Két bringás tart felénk, egyikük kerékpárjáról egy helytelen fokozatváltás miatt leesik a lánc. Szerelési műveletük végét nem várjuk meg, a mellékútról a Kilátó iránymutató táblánál besétálunk az erdőbe.

Ez a túra intenzív szakasza. Teljesíteni kell pár, le a meredek mélybe és fel a meredek dombra etapot, közel másfél kilométeren át. Körülbelül a felénél található a „Pilóta-domb”, ahol 1944. augusztus 7-én hősi halált halt Vitéz Nemes Molnár László repülős hadnagy.

Végül megérkezünk a Scherg Lőrinc-kilátóhoz, ahol várakozásainkkal ellentétben nem találunk padot, így lábnyugtató üldögélésünket a kilátó lépcsőire helyezzük. A kilátó is 2025-ben ünnepelte átadásának 10. évfordulóját. Felső szintjéről a Ság és Somló hegyek szép sziluettjei mosolyognak ránk. Uzsonnaszünetet tartunk, aztán ugyanezen az útvonalon visszagyalogolunk a parkolóba.

És ezen a visszaúton történik a csoda.

MINT 1800-BAN

És tovább, egészen addig amíg a lovas kocsik a napi közlekedés eszközei voltak. A Hidegkúti Vadászháznál rákanyarodunk a hosszú, egyenes aszfaltútra és ekkor e sorok szerzője így rikkant: – Ott tényleg egy lovas szekér közeledik?

Örömmámor a köbön. Hihetetlen és csodálatos. Jane Austen 1813-ban írt regénye, A büszkeség és balítélet bontakozik ki a Farkas-erdő napfényes romantikájában.

„Elizabeth nyugtalanul leste a kocsiban, mikor bukkan elő a pemberleyi erdő, s amikor befordultak végre a
portáslak mellett, izgatottan vert a szíve.
A park igen nagy volt, változatos tájakkal tarkítva. Lapályos felén hajtottak be, s egy ideig messzire
elnyúló, szép erdőn át haladtak.” (Jane Austen: Büszkeség és balítélet, III.könyv, 1, fejezet, Fordította: Szenczi Miklós)

Olyannyira bámulatba ejt bennünket a jelenet rendkívülisége, hogy mindössze egyetlen fotót készítünk. Félreállunk, mint anno a vándorok, ha lovas kocsi ment el mellettük, üdvözöljük a kocsist és tudakoljuk honnan hajtott idáig, de a lódobogás és a szekér sietős volta elnyomja a választ.

Oda-vissza gyaloglásunk mintegy 16 kilométer. Időközben a cserkészek is elcsendesedtek, és mi is csendes búcsút veszünk a Farkas-erdőtől.

Nyitókép: A Farkas-erdő bejárata Káld település határában