Napi rutin a két vásárlás közötti ima
Turista is akad, de jellemzően a helyiekkel van tele a temesvári ortodox székesegyház, ahol tagbaszakadt magas biztonsági őr vigyáz a lelki táplálékért érkezők nyugalmára.
Diáklány ül az egyik oldalsó padon, maga elé mered és talán észre sem veszi a körülötte járkálókat, olyannyira erős a belső csendje. Hátizsákja mellette pihen, ha valaki felkapná, a lánynak az sem tűnne fel. Bár nem is számít, mert a kopasz kidobó könnyedén intézné el a tolvajt.
Délután egy óra van. Elől, az ikonosztáznál fiatal nő imádkozik, tőle balra egy asszony a földön ülve meditál. A hatalmas belső tér közepén három szentkép, ezek előtt fejet hajtanak a hívek. Van aki a kezét is ráteszi egyik vagy másik festményre és így könyörög. Munkába igyekvők vagy onnan érkezők, iskola utáni betérők, fiatalok, idősek, sportosan vagy elegánsan, egy közös tulajdonsággal: hitet tanúsítani jönnek.
FIATAL MÚLT
Első blikkre mesekastélynak hat Temesvár ortodox katedrálisa. Tizenegy, majolikás mintás zöld tornyával tényleg tündérkastélyra hajaz, amúgy Erdély legnagyobb ortodox templomáról van szó, ami 5000 ember befogadására képes.
Építése 1936-ban kezdődött és a háború miatt el is húzódott, 1946-ban készült el. Hét harangja van, legmagasabb tornya közel 90 méter. Belül egyértelműen az ikonosztáz a legékesebb építészeti eleme, a legszakrálisabb viszont Partosi új Szent József ortodox szent ereklyéit tartalmazó szarkofág, amelynél sorban állás van, mert sokan ott szeretnének imádkozni.
A templom alagsorában festett ikonok, régi könyvek és kegytárgyak kiállítása tekinthető meg és persze maga a tér, ahol a katedrális elhelyezkedik, szintén impozáns, szecessziós lakóházakkal, parkkal, szemközt a színház épületével. A székesegyház reggeltől estig nyitva áll a látogatók előtt.




Nyitókép: Temesvár ortodox székesegyháza a templom előtti térről nézve 2025 októberében
Ezeket is érdemes megnézni
Ingyenes könyv-és ruhabörzét tartottak a dozmati Faluházban
2024.04.08.
Tetszés szerint: dél-olasz utcai síposok ritmusára
2023.11.27.


