Oktatásügyi rebellió egyházkritikával a századfordulóból

Merész véleménynyilvánítás Gárdony Géza tollából, 1895-ből, visszahelyezve a történetet a szabadságharc és az azt követő időszak éveibe, amikor is a főhős mint tanító azt vallja, hogy „igavonó állatja lettem a népnevelésnek” és a „világi tanfelügyelő, egyházi tanfelügyelő, kerületi tanfelügyelő, esperes és más okos urak…azért jöttek a világra…hogy a tanult tanítót a pedagógiában okosítsák.”

Humorba ágyazott magvas mondanivaló kényes témák érintésével és csodás ceruzarajzokkal – akár így is felvezethettük volna Gárdonyi Géza: A lámpás című regényének ajánlóját. Hozzánk az az 1906-os példány került, amit Rozsnyai Károly adott ki Budapesten és az „ötödik ezer”, vagyis 5000-es példányszámú sorozatból származik.

Sajnos az illusztrátor kilétét nem sikerült kiderítenünk, a korabeli képeslapok stílusában készült rajzok látványosak, önálló oldalakat kapnak vagy szövegek közé ékelődnek és van olyan is, ami iniciálé, avagy bekezdést díszítő betű köré rajzolódott. A 35 illusztráció a 142 oldalas könyvben képregényként is megállná a helyét.

NEHÉZ PÁLYA

Gárdonyi regénybeli hőse – teljes nevét csak a történet legvégén tudjuk meg – falusi tanító, akinek a parasztgyerekek sajátos életfelfogásán túl az egyház képviselőivel is meggyűlik a baja. Azt még csak-csak tolerálja, hogy tyúkketrec van az osztályteremben („földes kis szoba”), de hogy koszos arccal („anyai kéz mulasztása”) üljenek a gyerekek a tanórán, már nem, mosakodni küldi őket a kúthoz.

Kihúzza a katekizmusból azt a részt (is), hogy az Úr azért teremtett bennünket, hogy őt megismerjük, szeressük és szolgáljuk. Hősünk szerint ugyanis „az ember czélja az, hogy minél kellemesebbé tegye a földön a maga életét és azokét, a kik a környezetében vannak…” Emellett pedig elutasítja a plébános által hangoztatott nézetet, hogy az iskolában a pap az úr, a tanító a szolga.

Gárdonyi életrajzi elemeket emelt be A lámpás történetébe a maga néptanítói tapasztalataiból, de a valóságban arra nincs konkrét bizonyíték – csak szóbeszéd és feltételezések – , hogy a regénybeli Boriskának, „a kedves kis boszorkány feleség”-nek a való életből vett alakját a főhős távollétében a plébános ejtette volna teherbe.

ELLENSÉG VAGY BARÁT?

A lámpás kb. harminc év eseményeit tömöríti magába, szó szerint értve a tömöret, mert a fejezetek azon túl hogy rövidek, cselekmény szempontjából sem sokat teketóriáznak a részletekkel az egyik történésből a másikba átmenet tekintetében.

Gárdonyi tanítója szívén viseli a haza sorsát, hadba vonul és a falusiakat is buzdítja, hiszen „a ki férfi és magyar ember, velem jön a Kossuth zászlója alá”. Megsebesül Buda ostrománál, honvédruháját „egy becsületes német polgár” ölti magára és harcol tovább helyette, a forradalom és szabadságharc bukása után tanítónknak bujdosnia kell.

Bízni már akkor sem lehetett túlbuzgón, az „áruló gazember” magyar molnár „két nap alatt valami tíz bujdosó honvédet szolgáltatott a német kezére.” A regény jól tükrözi az akkori közállapotokat és a népi közbeszédet, mint például: „Lengyelország sorsa lebegett előttünk. Csak azt nem tudtuk, hogy egészen a német uralom alá jutunk-e vagy hogy a muszka is kiszakít egy darabot az országunkból.”

NŐK

Ha már felesége, Mariska a helyi plébánossal él, hősünk inkább messzire vándorol és egy távoli faluban próbál szerencsét. De a szerencse csak-csak nem akar mellé állni, új szerelmét Idát nem veheti nőül, mert a régi házassága felbonthatatlan, „az anyaszentegyház rendelése megváltoztathatatlan”, hiába megy megértésért püspökhöz, szentszék tagokhoz.

Nem Ida lesz az utolsó nő az életében, ami szerelem szempontjából a regény végére kap némi megállapodást és vallás tekintetében revansot is vesz, de ami az egyébként kiváló tanítói munkásságát („a lámpás én vagyok”) illeti: ő csak ezüst érdemkeresztet kap őfelségétől, míg a lovász aranyat.

Gárdonyi Géza Lámpása – amelyből 1972-ben filmet is forgattak Kozák András főszereplésével – az a magyarságábrázolás, amire nyugodtan mondható, hogy a történelem ismétli önmagát.

Gárdonyi Géza: A lámpás, Rozsnyai Károly Kiadása, Budapest 1906