Száz év somolygó augusztusa, mint a bakter, tűnődve szalutál

Nyár, nyárfák. Ez a vers címe, amelyben felbukkannak a címbéli szavak. De olvastam Simon István más, nyárutóról szóló költeményeit is. Talán nem véletlen, hogy olyan gyakran tért vissza az augusztus második felétől szeptember közepéig tartó időszakhoz: ő maga is a nyárutó gyermeke volt. Száz évvel ezelőtt, 1926. szeptember 16-án született Bazsiban Simon István, Kossuth- és József Attila-díjas költő.

„…megkezdődik a tarka cirkusz”- olvasom az Ősz felé című vers második strófájában. Vidéki gyermekéveim augusztus végi sóhajai jutnak eszembe. A fáskamra apadó fülledtsége. Mezőn a tücskök halkuló zenéje. És ha sokáig nem volt eső, meztelen talpam a kertben „a napszíta fű pörkölt nyársaira” lépett. Simon István nevezte így az udvart a Nyárvégi rapszódia versében.

Kedvelem a vidék szépirodalmi hangjait. És a sors sokszor úgy alakult, hogy egymásra is találtunk. Összefutások a községi szülőházában nyaraló főszerkesztővel. Vagy érkezés egy író szülőfalujába, ahol utolsó regénye játszódik. Mint a búcsúzó nyár, úgy adják nekem tovább emlékeiket, hogy jövendőt formálhassak belőlük.

SIMON 100

Most Simon István költővel vagyok így. Találkoztam a jubileumi eseménymeghívóval. Meghitt emlékezés a száz éve született szerzőre. Bazsiban. Az Emlékházban. Családtagok, irodalmárok és Bazsi polgárai beszélgetnek majd arról, hogyan válhat egy helyi alkotó kulturális öröksége a mintegy 400 fős település identitásának és közösségi életének ma is élő részévé.

Szeptember 19-én gyűlik össze a kis közösség. „Ősszel születtem, anyám az eke mellől rohant szegény haza” – írta Simon István a Nyárutói elégiában. A költő ebben a versében „szikár paraszt viharvert fiának” hívja magát, akinek születése „az ősz gyümölcsökkel teli szelíd napjára” esett.

Bár búcsút vesz a nyár, elmúlása mégis tartogat valami kellemes melankóliát. A fáskamra apadó fülledtségét. Mezőn a tücskök halkuló zenéjét. Az ellentmondást, amelyet Simon István is érzett, hogy „jövünk, megyünk, de rendben; s ez a megnyugtató”. Enyhül a hőség, ködöt hoznak a reggelek, és „az ember lassan átlát a távolságokon”. Talán ezért somolyog az augusztus, és „egy nyár megint, mint a bakter…már tűnődve szalutál”.

Simon István: Gyönyörű terhem, Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1982.