Százezer forinttal támogatta a roma önkormányzat a toronyi falukarácsonyt
Tárkonyos csirkeragu, bejgli, forró csoki, forralt bor sámándobolással.
Nem maradt sem éhes, sem szomjas a vendégsereg a vasi Torony település karácsonyi ünnepségén, ahol a községi önkormányzat és a nemzetiségi roma önkormányzat támogatásával kulturális programokkal tűzdelt eszem-iszom várta a közönséget.
LETENNI TERHEINKET
– Jézus születésének évében Róma nem viselt háborút, béke volt a birodalomban. Napjainkban is békére van szükségünk, hogy befogadjuk a karácsony üzenetét – mondta köszöntőjében Haller László atya.
Jól megfért az estén egymás mellett a keresztényi és a pogány hitvilág. Haller atya karácsonyi beszédét követően sámánok vették át a főszerepet. Az eső miatt az udvari máglyagyújtás sajnos elmaradt, de ezt kitűnően helyettesítették a gyertyalángok.
Fénylőcsillag, a sámánok vezetője elmesélte, hogy a tűzrakás szertartása, a szent tűz azt a célt szolgálja, hogy az ember elűzze a sötétséget, az égieket fénnyel köszöntjük és segítségüket kérjük: a fény eljövetelével képesek legyünk letenni terheinket.
Sámándobolás és hangfürdő járult hozzá az egybegyűltek jókedvéhez, amit fokozott a finom étkek és italok fogyasztása. A falukarácsonyon felléptek a Napsugár Egyesület tagjai ünnepi versekkel, énekekkel, és csodás gitár-és daljátékot hozott a Rudraksha zenekar.
SÁMÁNDOBOLÁS