Szerelem lép át Anđelka kapuján, rozsdaette csónak áll a téren

Aprócska óvárosa a nyári kánikula kora esti leheletét sóhajtja ránk, macskák ejtőznek a zegzugos utcácskákban, virágok virulnak III. Ahmed oszmán szultán mecsetje mellett, melynek közelében az erődfal boltíves bejárata a folyóhoz vezet.

Trebinje települése Bosznia és Hercegovina legdélibb városa. Szerbek és bosnyákok lakják, és leginkább a 16. században épült Arslanagića hídról nevezetes, amelyet a várost kettészelő folyó, a Trebišnjica fölé emeltek, eredetileg a városközpontban. Az 1960-as években a vízi erőmű kialakítása miatt – nagy felháborodást keltve – a hidat kövenként szétszedték és pár kilométerrel odébb építették fel újra…

Utunk egyébként már Trebinjébe jövet vadregényes. Mintha egy Karl May-regény nézne vissza ránk a messzeségből, a bokrokkal tarkított puszták és kopár hegyek felől. Este hét körül velünk együtt a hőség is fékez, vacsora után kezdetét veszi a poroszkálás, persze hogy az óváros irányába.

TÖMEG NÉLKÜL

Talán a vakációidény kezdete, vagy talán a pilledtség teszi, hogy nyüzsgés nélkül fogad bennünket kebelére Ivo Andrićról, a boszniai származású jugoszláv Nobel-díjas íróról elnevezett híd, mert itt Trebinjében hidakból nincs hiány.

Gyaloglásunk lassú, alattunk a Trebišnjica csillogása vezeti szemünket a távolba, a következő híd, az 1953-ban épült, egyszerűen Kőhíd névre keresztelt híd irányába, bal kéz felől pedig már hívogat a fallal körülölelt óváros (vagy ahogyan a helyiek hívják: Kastel), ez a nem is oly idős szépség. Küllemét a XVIII. században III. Ahmed oszmán szultán uralkodása idején nyerte el, s bár a délszláv háború nem kímélte, újjáépítése sikeres volt.

Mielőtt bandukolásunk az erőd déli, borostyánnal befutott kapuját eléri, még szemügyre vesszük a keresztény templomot. A városban jól megfér egymás mellett a keresztény és az iszlám.

MINDENÜTT MACSKÁK

Kettes fokozatba kapcsol az élet, még nem a pergős, de már élénkebb arcát mutatja a mediterrán este. Kiskocsmák, kávézók, éttermek teraszain kisebb-nagyobb baráti társaságok csevegése folyik bele a júniusi naplementébe, némely épületen függöny a dús növényzet.

Macskakövet nem, ejtőző macskákat annál inkább rejteget az óváros sok-sok zegzuga, járókelő alig-alig, a többség inkább kapucsínót szürcsöl vagy bort iszogat egy ódon boltozat alatt, a mi hangulatunk is antik, már látjuk III. Ahmed oszmán szultán mecsetjét, de előtte – mint térdíszítő elem – még ránk kacsint egy muzeális Zastava Yugo gépjármű és egy rozsdaette csónak.

A délszláv háborúban megsérült mecsetet – amit Császármecset néven is emlegetnek – eredetileg 1719-ben emelték, az újjáépítést követően 2014-ben adták át a híveknek. III. Ahmed oszmán szultán egyébként arról is nevezetes, hogy visszautasította I. József császár kérését, aki a régi török hódoltságból hatalmas területeket adott volna át neki, ha Ahmed hátba támadja a kurucokat.

ANĐELKA KAPUJA

Szerteágazó szerelmi történet egy árva lányról, aki az 1930-as évek végén a rosszmájú pletykák elől Belgrádból Trebinjébe költözik, hogy új életet kezdjen. Mir-Jam szerb írónő 1936-os regényéből (Ranjeni orao, azaz a Sebesült sas) készített televíziós sorozat 2008-2009-ben szerb és bosnyák nézők millióit ültette képernyő elé, és vált a legnézettebb sorozattá.

Anđelka Bojanić, a sztori fiatal és naiv főszereplője a trebinjei óváros egyik jellegzetes, alacsony kapuval rendelkező házikójában élt. Természetesen a film hatására gyorsan turistalátványosság lett a kapu, amelyet a Kastelben ma tábla jelöl.

RÉVEDEZÉS A PARTON

Visszatérőben a déli kapuhoz körsétánkat megszakítjuk, hogy az erődfal boltíves bejáratán át a folyópartra térjünk. (Ismét egy macska kószál a közelünkben.) Itt, a Trebišnjica nyugodtnak tetsző görbületében kellemes a révedezés, az alkonyat színezte táj látványa.

REGGELI FÉNYEK

Szállásunk felé baktató esténket Ivo Andrić hídjáról a folyóba ugró kamaszfiú borzolja. Nem kell rosszra gondolni, ő így hűsöl, talán harmadszorra, negyedszerre veti alá magát, senki nem feddi, rendőr sem érkezik.

Sörözés a folyóparti bár tornácán, és – micsoda öröm ez e sorok szerzőjének! – népviseletbe öltözött emberek érkeznek, egyikük, akárha régi barátját látná, nekünk integet.

Reggel az ébredés fényeiből vetkőző város még felénk villantja bájait, a dombokat, a dombtető ortodox templomát, és a folyó felett szürkén strázsáló Arslanagića hidat.

Nyitókép: A városfal borostyánnal befutott déli kapuja