Szerpentineken, bazársorokon át a fellegvárba
„Visszatérünk” – így búcsúztunk az „ezer lépcső városától”, ettől a Kr. u. a 4. században alapított albán csodától, az oszmán típusú kőtetőkkel, faerkélyekkel és kőfalakkal büszkélkedő varázslattól, amelynek befogadására kevés volt egy nap, de az a pár óra örökre kísérteni…
Csintalan szabályszegők el is merülnek a Kék Szemben
Mély és kristálytiszta vizű természeti jelenség, elbűvölő türkizzöld színekkel közel 2 négyzetkilométeren, platánok és tölgyfák koszorújában, óriási szitakötőkkel. Syri i Kaltër, ahogyan az albánok hívják, vagyis Kék Szem-forrás, Albánia egyik természeti csodája. Dél-Albánia egyik csodás természeti jelensége, a Kék Szem-forrás…
Ókori romváros a Vivari-csatorna partján
„Egyetlen pillanat alatt ismét meglelem az antik civilizáció hatalmát” – írja erről a helyről Kőrösi Mária tanárnő az 1994-ben kiadott Két nyár Albániában című naplóregényében, és ezt mi is ugyanígy érezzük, bárhová is lépünk az ősi kikötőváros, Butrint romjai között.…
Hegyi túrával a titkos tengeröbölbe
Gjiri i Blistë, vagyis Blistë-öböl néven említik ezt a rejtett, apró öblöt Dél-Albániában, a Jón-tenger partján, távol a nevesebb turistaparadicsomoktól, áttetsző türkizkék vízzel, aranyszínű homokkal, fák és bokrok ölelésében, a nyugalom szerelmeseinek. Nevének konkrét jelentése nincs, nem értelmezhető köznyelvi alapon.…
Kutyák komótos bandázása a főutcán
Albániában elég magas az egy négyzetméterre jutó kóbor kutyák száma. Szerencsére emberre nem jelentenek veszélyt, az üzlettulajdonosok ételmaradékot és vizet is tesznek ki nekik az utcára. Néha akadályozzák az autós közlekedést, de emiatt a járművezetők általában nem káromkodnak, nem nyomják…
Kontrasztok kavalkádja: az elegáns és a félbehagyott
A dél-albán Ksamil üdülőtelepülés csak az utóbbi pár évben vált halászfaluból a külföldieket csalogató nyaralóbázissá és ez egyelőre – vagy szerencsére – látszódik is. Jól megfér egymás mellett a puccos hotel és a félbehagyott lakóépület, az elegáns étterem és a…
Mezítlábas focizás a helyi grundon
Nosztalgikus pillanatot kaptunk lencsevégre az albán Ksamil falu központjában 2025 júniusában. Négy albán kiskamasz focizott a lakóépületek között még szabadon megmaradt földterületen, a helyi grundon. Egyikük zárt papucsban, egyikük szandálban, a harmadik sportcipőben, a negyedik pedig papucsait ledobta és mezítláb…
Horgolás és hűsölés népi módra a várhoz vezető lépcsőnél
Idős albán asszony népviseleti fejkendőben guggol és közben horgol a Gjirokastra várához vezető lépcsősornál, az árnyékot nyújtó fák alatt. Csodás kézműves alkotásai, a horgolt terítők, kendők a lépcsősor túloldalán, a hegyoldalra terített plédeken pihennek és várják új tulajdonosaikat. Nyitókép: Idős…
Kecskék pásztorral a forgalmas közúton
Dél-Albánia egyik forgalmas közútján csíptük el ezt a kedves jelenetet, ami „nyugati” szemmel nézve rendhagyónak számít, de Albániában még a napi rutin része a kecskék közúton történő terelése. Imádtuk. Nyitókép: Kecsketerelés Dél-Albániában egy forgalmas közúton 2025. júniusában
Ikonokat fotózni tilos, révedezni kötelező az ezerablakos városban
Völgyszoros szinte kiapadt folyómederrel. Komor hegyek. Helyi harmonikás a várnegyed bejáratánál. Hűsölő kecskék Nagy Konstantin óriási mellszobránál. Onufri mester ikonfestészeti remekei testőrséggel. Görögkeleti templomok és gyümölcsözön 1 euróért a kulturális világörökség részét képező albán városkában, Beratban. Nyakunkra nehezedik a déli…
