Hol süthetünk közösen kenyeret a nemzeti ünnepen?
Államalapításunk ünnepének talán legkedvesebb eseménye a közösségi kenyérsütés. Mutatjuk, hogy 2026-ban hol lehetünk részesei ennek az eseménynek. Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe is. Reményik Sándor költő „az újrakezdés magjának” nevezi a kenyeret. Talán mi is újrakezdhetnénk a közösségi életet.…
Szalagigazítások a koszorúzás utáni Aradon
Pár nappal az október 6-i nemzeti ünnep után érkeztünk Aradra, bánsági körutazásunk egyik állomására. Szeretjük az események lecsengését követő rövid időszakot, amikor a tömény hangulatnak már vége, de esszenciájának lenyomatai még érződnek. Régen Tűzoltó térnek nevezték, ma Megbékélés parkja néven…
Ilyen volt a nemzetközi nemzeti ünnep március 15-én Szombathelyen
Március 15-én a városi ünnepség délelőtt fél 10-kor kezdődött a Petőfi-szobornál, koszorúzással. Ezt követően huszárok felvezetésével gyalogosan indultak el az ünneplők a Petőfi Sándor utcán a Március 15. térre, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonták az országzászlót. Majd a Bolyai János…
