Csörgősbotok, pálinkák, újévi jókívánságok – esténk a velemi regösökkel
2024-ben is portáról portára jártak a Velemi Néptáncegyüttes férfi tagjai, hogy a háziaknak dallamos szöveggel, azaz regöléssel kívánjanak szépet és jót az új esztendőre. Tavaly decemberben nagy sikerrel debütált és 2024-ben ismét felcsendült a Haj regö rejtem a vasi Velem…
Aranyvonat, koronaőrség, bunkermustra: Szent Korona-programsorozat Kőszegen és Velemben
2024. március 22-24. között a Szent Korona nyomában címmel színvonalas rendezvényekkel emlékeznek meg arról, hogy 1944. decemberétől 1945. márciusáig Kőszeg és Velem településeken őrizték a Szent Koronát. – Harmadik alkalommal emlékezünk erre az eseményre, idén a szervezők köre is bővült,…
Falubeliek szorgos munkája szépítette meg a velemi koronaőrző emlékhely környékét
2024. március 23-án neves történészek és koronaőrök közreműködésével történelmi emlékülés lesz a velemi Stirling villában, amelynek telkén egy bunkerben őrizték a Szent Koronát 1944. december 27-től 1945. március 19-ig. A koronaőrző emlékhely környékét téli „ruházatától” a helyiek szorgalmas munkája szabadította…