„Te rongyos élettől” a népdalokig repít a Retro Dalkör
Énekes előadás is színesítette a Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületének július 19-i tárlatmegnyitóját a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
Többek között a Te rongyos élet, az Álom álom édes álom dalok is felcsendültek, és repültünk a mesék kocsiján is a Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületének Retro Dalköre jóvoltából, akik immár nyolc éve énekelnek együtt.
– Nem a fiatal korosztályt képviseljük. Az átlagéletkor 70 év felett van. Problémát okoz az, hogy nincs utánpótlás, és kevés férfi, a hölgyek unokáznak, azonban mi 12-en töretlenül csináljuk – mesélte nekünk Kovács Ferencné, a Retro Dalkör vezetője.
A tagok szombathelyiek, hetente egyszer van próbájuk, elsősorban népdalokkal foglalkozunk, de az évek során úgy gondolták, hogy beemelnek a repertoárba más stílusú dalokat is. – Mivel idősebb korosztályt képviselünk és általában idősebb korosztálynak szoktunk énekelni – fogalmazott Kovács Ferencné -, ezért ennek a korcsoportnak a kedvenceit, a régi filmdalokat és operetteket is feldolgozunk.
A július 19-i kiállításmegnyitón szóló előadást is hallhatott a közönség. Sásdi Zoltán úr énekelte a Rákóczi megtérése című nótát.
Új dalokkal is készül a Retro Dalkör a Savaria Történelmi Karneválra. Ezeket az énekeket különböző szerkesztési módban adják majd elő.
Nyitókép: A Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületének Retro Dalköre lépett fel a tárlatmegnyitón 2025. július 19-én a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszintjén. Az ajtónál a dalkör vezetője: Kovács Ferencné.
Ezeket is érdemes megnézni
Pokolra se kellett menni, Herénybe jött az ördöngös dudás
2025.04.27.
Látássérültek szerveztek látóknak láthatatlan vacsorát
2025.02.15.

