Telekinetikus lány indította el a lakókocsis tanár fenomenális karrierjét
Ötven évvel ezelőtt, 1974. április 5-én adták ki egy középiskolai tanár első teljes regényét, amit esténként a lakókocsijában írt. A regény címe Carrie, a tanár pedig nem más, mint az azóta világhírűvé vált horror nagymester: Stephen King.
KUKÁBAN LANDOLT
King a 2000-ben megjelent Az írásról című, félig életrajzi ihletésű művében említi: a kiadók évekig elutasították több kéziratát. Ezekkel a postán érkező elutasító levelekkel Stephen kidekorálta a lakókocsit, így merítve erőt, hogy csak azért is folytassa az írást.
Napközben tanított a középiskolában, éjjelente és hétvégenként írt. Felesége, Tabitha támogatta őt mindenben.
A Carrie első kéziratát King szemétbe dobta, túl közönségesnek találta. Felesége bányászta elő a kukából a papírköteget és ösztönözte Kinget a mű folytatására.
GONDOLATTAL IRÁNYÍT DOLGOKAT
1973 tavaszán a Doubleday & Co. kiadótól nem elutasítás érkezett. Befogadták a kéziratot, és a szerkesztő jelentős eladási sikert vizionált. Amikor egy év múlva piacra dobták a regényt, a látomásból valóság lett.
A Carrie fenomenális írói karriert indított el, bestseller lett, King visszavonult a tanítástól és teljes munkaidős íróvá vált.
Carrie White, a történet főhőse egy gimnazista lány, aki rájön, hogy telekinetikus képességekkel rendelkezik: gondolattal mozgat dolgokat. Anyja zsarnokoskodik felette, osztálytársai állandóan zaklatják, a feszültség egyre csak növekszik, mígnem az iskolai bálon véres bosszúvá fajul.
1976-ban a regényt Brian De Palma vitte filmre, Sissy Spacek főszereplésével.
HORROR NAGYMESTER
A Carrie után jött A Ragyogás, a Borzalmak városa, és Stephen King világszerte bekerült az irodalmi véráramba, a sikere pedig azóta is töretlen.
Persze a Carrie hatalmas népszerűsége az alkohol és a drogok cudar világába is elvezette őt, és csak Tabitha meg egy terápia segítségével sikerült kigyógyulnia a függőségből.
Ma Stephen King az egyik legolvasottabb szerző, könyvei több mint 400 millió példányban jelentek meg, a horror nagymestereként tartják számon.
“Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.”
Stephen King: Carrie
Nyitókép: Sissy Spacek, mint Carrie White az 1976-os film egyik jelenetében
Felhasznált irodalom: Stephen King’s first novel, “Carrie,” is published