
Tíz éve, tíz nappal karácsony előtt távozott a téli oroszlán
Sokan főleg Arábiai Lawrence néven ismerik a tíz évvel ezelőtt, 2013. december 14-én, 81 éves korában elhunyt brit színészt, Peter O’Toole-t.
GOLDEN GLOBE-DÍJ A KARÁCSONYKOR JÁTSZÓDÓ FŐSZEREPÉRT
Apai ráhatásra eleinte újságíró akart lenni, aztán magával ragadta a színház. Játszotta Hamletet, Shylockot A velencei kalmárból, világhírűvé azonban 1962-ben az Arábiai Lawrence főszerepe tette, ami BAFTA-díjat hozott számára.
1965-ben Oscar-díjra jelölték a Becket című filmben nyújtott alakításáért, és 1969-ben Golden Globe-díjat nyert Az oroszlán télen című történelmi filmdráma főszerepéért.
II. Henrik angol királyt alakította az 1183 karácsonyán játszódó történetben, olyan illusztris színészek mellett mint Katharine Hepburn, Anthony Hopkins és Timothy Dalton.
KILÁBALÁS A CEFRÉBŐL
Habár tudatosan távol tartotta magát a hollywoodi csillogástól, az alkohol őt sem kerülte el, mértéktelen ivászatai miatt a hetvenes évek második felében veszített szakmai sikereiből.
Jó tíz évébe került hogy összeszedje magát, 1987-ben Az utolsó császár című életrajzi drámában remekül játszotta az utolsó kínai császár brit nevelőjének szerepét.
2003-ban Életmű Oscar-díjat kapott.
Láthattuk a Trójában Priamosz királyként, és szintén idős királyt alakított a Csillagporban. 2007-ben Oscarra jelölték a Vénusz című film főszerepéért.
Ha így ünnepek előtt hangulatos filmre vágyunk, feltétlenül nézzük meg a Karácsonyi fények című családi filmet, ami igaz történetet dolgoz fel egy festőművészről és mentoráról, utóbbi szerepében Peter O’Toole.

Ezeket is érdemes megnézni

Titkosírás is készült az idősek otthonában tartott művészeti alkotótáborban
2024.02.22.
Telekinetikus lány indította el a lakókocsis tanár fenomenális karrierjét
2024.04.05.