Túl az üveghegyen: belső utazások kutyával az Üvegkarc Műhelyben
Filmek, versek, novellák kerülnek terítékre, gondolatok cserélődnek és mindenki megoszthatja saját benyomásait a látottak és hallottak kapcsán, hogy lélekemelő beszélgetéssel, tapasztalatgyűjtéssel, egymás és önmaguk jobb megismerésével gazdagodjanak. Az ELTE SEK Üvegkarc Műhelyében jártunk.
2021 januárjában Czita Virág és Kővári Dorottya, akkori negyedéves magyar szakos hallgatók kezdeményezésére jött létre az Üvegkarc Műhely. A névnek konkrét jelentése nincs, egyedi megnevezést szerettek volna és így született az Üvegkarc.
Olyan helyet szerettek volna teremteni, ahol hallgatók és oktatók beszélgethetnek irodalmi művekről, filmművészeti alkotásokról, színházi előadásokról, zeneművekről, és megosszák egymással az ezekkel kapcsolatos élményeiket. A Műhely egyfajta önképző körként is funkcionál, ahol a résztvevők reflektálnak egymás gondolataira.
– Amikor Virág és Dorottya megkezdték a tanítási gyakorlatukat, bennünket, mint tagokat kértek fel a stafétabot átvételére – mesélte Málics Viktória, aki társával Ádám Evelinnel immár negyedik féléve vezeti a Műhelyt.
Evelin és Viktória ötödéves magyar szakos hallgatók. Anno amikor bekapcsolódtak, az első foglalkozáson Orwell: Állatfarmja volt a téma, nagy élményt jelentett számukra az eszmecsere és azóta rendszeres tagok, most pedig már az ő irányításukkal zajlanak a beszélgetések.
SZEMÉLYES ÉLETBŐL HOZNI PÉLDÁT
Evelintől megtudtuk, hogy a tematika összeállítása a tagok ajánlása alapján történik. Augusztusban az őszi félévre, januárban pedig a tavaszi félévre válasszák ki a témákat. Törekednek az egyensúlyra, filmek, versek és novellák is legyenek. Rendező elvük, hogy ne csak régebbi alkotások, hanem kortárs művek is szerepeljenek. – Bármilyen szakpáros hallgatók jöhetnek, így többféle aspektusból látjuk a témát – hangsúlyozta Evelin.
Margaret Atwood: Utolsó hercegnőm című novellája volt a március 11-i foglalkozás témája. A kanadai írónő az 1970-es évek középiskolai emlékeit eleveníti fel a történetben, kiemelve az eszményi tanárnő karakterét, akihez viszonyítva a többi tanár átlagosnak számít. A műhelyfoglalkozás résztvevői az egyes szereplők kapcsán felidéződött személyes, középiskolai emlékeikből is hoztak példát.
Evelin kérdésekkel is készült, mint például a novellában megjelenített kamaszkori problémák mennyire tükrözi a valóságot.
RIÓ KUTYA, A BEJÁRATOTT TAG
Ilyen jellegű „beszélgetős kör” nem jellemző a középiskolai évekre, ahol a diákok osztálytermi keretek között értekeznek és nem szabadabb légkörben, nyitott foglalkozásokon, ezért is számít hiánypótlónak egy-egy műhelyfoglalkozás. – Barátok vagyunk, az érzéseinkről beszélgetünk, a szemléletmód tágítására fektetjük a hangsúlyt – magyarázta Evelin.
Hagyomány, hogy a félév végén az utolsó találkozót kávéházban tartják, és már volt példa arra is, hogy annyira belemerültek az eszmecserébe, az egyetem épületét zárták, így külső helyszínen, vendéglátó egységben folytatták a beszélgetést.
Tomi látássérült, ő hangoskönyv verzióban éri el a műveket és kutyáját, Riót is hozza magával. – Rio már bejáratott tagja a Műhelynek – mesélte Viktória-, mi a beszélgetés hevében vagyunk, ő pedig itt nyugodtan fekszik középen.
Az Üvegkarc Műhely tavaszi foglalkozásaira minden érdeklődőt – akár külsőst is – szeretettel várnak.
A plakát Bódi Flóra Eszter, képi ábrázolás szakos hallgató munkája. A diákműhelyek törekednek az egymás közötti hallgatói együttműködésre.
Nyitókép: Az Üvegkarc Műhely csoportfoglalkozása 2025. március 11-én Szombathelyen, az ELTE SEK épületében
