
Turistajárműből TSZ-busz, őrbódé és nosztalgiajárat
Időnként nosztalgiautazásra invitálja az utazó közönséget a felújított, 1971-es gyártmányú Ikarus 55.21, amely eredetileg a Hódmezővásárhelyi Idegenforgalmi Hivatal turistabusza volt. 2023. szeptemberében Balatonalmádiban, a Múltidéző Napok rendezvényen mi is csatlakoztunk a nosztalgiázó utasokhoz.
Az anno Székesfehérváron készült Ikarus 55.21 legnagyobb sebessége 72 km/óra, fogyasztása 100 kilométeren 25-30 liter. Kormányműje pneumatikus szervokormány, 5+1 fokozatú manuális váltóval. A busz felfüggesztése laprugós, mindkét tengelyen lengéscsillapítókkal.
Önhordó felépítésű a karosszéria, zárt keresztmetszetű acéltartókkal, sík-és sajtolt fémlemezekből hegesztett szerkezettel. Férőhelyek száma 42.


ROMANTIKUS FÉNY
A Hódmezővásárhelyi Idegenforgalmi Hivataltól egy mezőgazdasági termelőszövetkezethez került, ahol munkások szállítására használták. Leselejtezését követően szerencsére nem a bontóba vitték. Őrbódé lett egy szőlőhegyen.
Majd a Lanta felújította és ezáltal megmenekült az enyészet elől, a nosztalgiázni szerető utókor legnagyobb örömére.
A busz jellegzetessége a szembefordított ülések kis asztalokkal (2-2 a busz elején és a végén), amelyeken a lámpák eredetileg a panoráma-ablakos, repülőgép-üléses Ikarus 55 LUX modellekbe kerültek, de a rekonstrukció során jól mutatnak az 55.21-ben is.
Készítőjük a Herendi Porcelán Manufaktúra. Díszítésük Victoria-pillangó minta. A lámpák működőképesek, romantikus fénynél cseveghetünk. Nem ismert, hogy ebből a típusból a buszban található 4 darabon kívül van-e még valahol épségben maradt lámpa.
A veterán jármű tiszteletköröket tett Balatonalmádiban, a Városháza és az Angyalos Boldogasszony kápolna között több megállóban is felkérezkedhettek a nosztalgiakedvelők.



Nyitókép: A felújított Ikarus 55.21 oldalnézetből Balatonalmádiban, 2023. szeptemberében a Múltidéző Napon.
Ezeket is érdemes megnézni

Interaktív Júlia: a közönség is szereplő Eszenyi Enikő darabjában
2024.05.09.
Ruhákba varrt titkok, családi emlékek – Tárlatvezetés Zoób Kati divattervezővel
2024.07.08.