„Változnak az évszakok” – ahogyan az óvodások látják
Spirálba rendezett, fonott, festett, nemezelt. Sokféle technikával készültek a művek az „Évszakok színei” pályázatra. 2026. június 9-én nyílt tárlat óvodások alkotásaiból az ELTE SEK Forrásközpont aulájában.
Balázs Fecó slágere képzőművészeti alkotásokon. Akár ez az alcíme is lehetne a tárlatnak. A falakon, asztalokon ugyanis minden alkotás az évszakok körforgásáról mesél. Vattafa, fonalból napocska, tojástartóban strand, napraforgóból süni és még sok ihlet. Tél, tavasz, nyár, ősz. Különböző anyagokból, ahogyan az óvodások látják.
Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ „Évszakok színei” címmel hirdetett alkotópályázatot óvodásoknak. A pályaművek a gyerekek és pedagógusaik közös munkájaként készültek. 25 óvodai csoport küldött alkotásokat. Többségében Vas vármegyéből, de érkeztek pályaművek Budapestről is.
Németh Krisztina, az ELTE SRPSZKK pedagógiai szakértője kérdésünkre így fogalmazott:
– A pályázat célja nem a hagyományos értelemben vett versenyeztetés volt, hanem a gyermekek kreativitásának, természet iránti érdeklődésének és a közös alkotás örömének támogatása.

KÖRFORGÁS
Mire jó a tojástartó? Például vattával kitömve téli kert lesz. Homokkal feltöltve viszont strand. És a barackmag? Ha rózsaszínre festjük, lehet belőle virágszirom a fán. Többek között ilyen alkotásokkal is találkozunk a tárlaton.
Németh Krisztina szerint az óvodai nevelésben fontos a környezettudatos szemlélet kialakítása. Az évszakok témájának feldolgozása tapasztalati élményeken alapul. Ezek fejlesztik a megfigyelőképességet és az esztétikai érzéket.
A körforgás nem csak a kiállításon jelenik meg. Körtánccal lépett fel a tárlatmegnyitón a Szombathelyi Vadvirág Óvoda. Mit játszunk lányok, Kiskertemben egy szép rózsát ültettem, énekelték a nagycsoportosok az ismert népdalokat. Két hét alatt készültek fel, naponta próbáltak, tudtuk meg a csoport pedagógusától.

@brogue.hu Nagycsoportos ovisok, Vadvirág Óvoda Szombathely – táncos, zenés, népdalos performansz 2026. június 9. Helyszín: ELTE SEK Forrásközpont #óvodás #tánc #népdal #népzene #zene #kultúra #magyarország Hungarian folk songs performed by kindergarteners of Nursery School Vadvirág Szombathely
♬ eredeti hang – Brogue-Talpunk alatt a világ – Brogue-Talpunk alatt a világ
ÚJRAHASZNOSÍTÁS
Végignézve a tárlatot, elmondhatjuk: a környezeti nevelés „3 in 1” koncepció. Ismeretet szerzünk a természetről. Kreatívan alkalmazzuk. Újrahasznosítjuk. Falikép lesz a festett barackmagból. Őszi terepasztal gesztenyékből. Vízre bocsátható vitorlás dióhéjból.
Az „Évszakok színei” kiállítás 2026. június 23-ig látogatható az ELTE-SEK Forrásközpont aulájában, (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) az intézmény nyitvatartási idejében. A belépés ingyenes.
Nyitókép: Óvodások és kísérőik az „Évszakok színei” tárlaton 2026. június 9.
Ezeket is érdemes megnézni
Kopottas világok a Sziklafolyosó rengetegében
2026.05.19.
Virágok otthonai: Bloomsday-együttműködés Írország és Szombathely között
2024.04.11.
