Vidám és vetkőzős: festett életöröm január 7-ig
Pierre-Auguste Renoir, a francia impresszionista festészet fenegyerekének munkásságát bemutató időszaki tárlat várja a nagyérdeműt a Szépművészeti Múzeumban.
“Szeretem a nőket. A nők semmiben sem kételkednek. Ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk van olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Nők között biztonságos az élet.” (Renoir)
NEM BÍZTA A MOSÁST A VÉLETLENRE
Renoir azt vallotta, hogy a nők szépségének csodálata tette őt festővé. A fiatal lányokat “Isten legjobb alkotásai”-nak tartotta. Aktjait természetes körülmények között, például fürdőzés különböző fázisaiban leste meg és festette le, de a díványon, karosszékben pózoló modellek vászonra vitele sem állt távol tőle.
120 évvel ezelőtt, 1903-ban készült Fekvő női akt című képe, amit Magyarországon 1907-ben a Nemzeti Szalonban mutattak be. Renoir három verzióban festette meg a kompozíciót, a bőr selymes ragyogása, a testvonalak lágy hullámzása jellemzi a festményeket, amelyek modellje Gabrielle, aki Renoir feleségének rokona és gyermekének dajkája is volt. A Fekvő női akt festményt 2019-ben megvásárolta a magyar állam.
VIDÁMSÁG ÉS ÉLETÖRÖM
Hitvallása szerint: „A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni.” Renoir egész életét – még az adódó nehézségek ellenére is – áthatotta a derű és kiegyensúlyozottság, és ez köszönt vissza a festészetében is. Meghitt pillanatok, családi idill, tánc, vidámság, egy macska nyújtózkodása, a könyvolvasás adta élmény vagy a ringatozó ladikok ábrázolása mesél azokról az apró életörömökről, amelyeket Renoir oly fontosnak tartott és a közönség számára oly kifejezően mutatott meg.
Renoir: A festő és modelljei című tárlat 2024. január 7-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban