Vidám lakoma idegenekkel: az asztal és a konyha kötelez

Minestrone levessel fogadott a Mamma.

Ronta egy 1300 lakosú falu az Appeninek láncolatának lábánál, a toszkán hegyvidék völgyében. Itt működtet kedves kis panziót Mamma Marrani, aki – ismervén a magyar szokásokat – tartalmas, zöldségekkel alaposan telített olasz levessel, Minestrone-vel várt bennünket érkezésünkkor.

HOSSZÚ ASZTAL A FÁK ALATT

Van már húsz éve is annak, hogy ajándékba kaptam Frances Mayes: Napsütötte Toszkána című könyvét, és kezdeti ódzkodásom, hogy száraz útikalauzt olvassak, mindjárt az első oldalak után álmodozássá alakult.

Mert bizony Toszkána és az ott élő emberek évszaktól és napszaktól függetlenül az élet fesztelen, gyermeki jókedvét képesek kihozni minden pillanatból, még a fáradt utazókból is. Velünk is ez történt, amikor többedmagunkkal a hosszú asztalhoz terelt bennünket Mamma, ki-ki oda került, ahol épp a felszólítás érte: vacsoraidő!, és már jöttek is az asszonyok nagy kondérral, hogy tányérjainkba merítsenek a forró levesből.

Hosszú asztal a fák alatt. Ez egy fejezetcím Mayes regényéből, és ha mi a ködös, hűvös idő ellenére nem a fák, hanem a panzió mennyezete alatt voltunk is, a különféle országokból és városokból Rontába, a Mammához verődő, egymásnak idegen kompániánk mégis érezte a hangulatos, baráti összekovácsolódást. Élőzene szólt a szomszéd helyiségben, táncba hívott minket is a dán vendégsereg.

„Ha gyerek lennék, hogy bemászhassak a végtelenül hosszú asztal alá a sárga fénybe, és megbújhassak az abrosz menedékében. Hallgatnám a hangos nevetést az asztal körül, a poharak koccanását, a felnőttek beszédét, a Salute és a Cin-cin vándorlását körbe-körbe…”

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána, fordította: Sümegi Balázs

REGGELIZÉS ELŐTTI CSEND NYAKON CSÍPÉSE

Persze a reggeli sem a magányos majszolásról szól. Az előző este véletlenszerűen egységgé váló asztaltársaság most is – mondhatni kötelességből – egymást keresi, hogy ugyanott, ahol fél nappal ezelőtt is tette, helyet foglaljon, és immár nevén nevezve a másikat fogyassza a pasticcinit a Mamma által készített eszpresszóval.

Megragadva az ébredés előtti perceket, sétára indulunk a faluba, hogy csendjében térképezzük fel e szépséges helyet.

VISSZATÉRÉS ÍGÉRETE

Mamma az ajtóban állva integet az épület előtt elhaladó járművünk után. Habár távozunk, mégis van ebben a búcsúzásban egyfajta ottlét, talán a lélek lábnyoma, az örök jelenlét megvalósulása, a visszatérés ígérete.

” Ha racionálisan gondolkodom, azt kell mondanom, hogy van szabad akarat és van véletlen is, de az ösztöneim azt súgják, hogy minden bele van kódolva a sorsomba.”

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána, fordította: Sümegi Balázs

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána, Tericum Kiadó 2001